1993. augusztus 30-án elhatároztam, hogy ezt egyszer megírom, elmondom. 1993. augusztus 30-án, nagy melegben már az iskolapadot koptattuk az újraindult kiskunhalasi református gimnáziumban. Tanultunk, tanórák voltak. Hétfő volt, sütött a nap, és még augusztus volt. Szubjektív írás, adatközlés következik...

1948-ban államosították a Szilády Áron Gimnáziumot. Hiába volt tiltakozás, elvették. 1991-ben Nagy István lelkész felvetette, hogy az egyház visszakéri jogos jussát. Hatalmas vita, támadások, méltatlan minősítgetések indultak el "önkormányzati" oldalról. Középkori inkvizíciót vizionáló sajtópropaganda kezdődött az újraindítás ellen. Végül a kormányzat visszaadta a tulajdonjogot. A kör bezárult. Lett egyházi gimnázium, és lett "világnézetileg semleges" gimnázium.

1993. augusztusban Óbányán volt a gólyatábora az "első" négyosztályos és hatosztályos református gimnazistáknak. Nem volt egyházi propaganda, nem beszéltek a méltatlanságokról. Énekeltünk, és ismerkedtünk egymással és a tanárainkkal. Rég volt, szép volt, fárasztó volt. Reggel nyolctól, este nyolcig az ebédlőben voltunk, és figyeltünk, hallgattunk, beszéltünk, és énekeltünk.

1993. augusztus 29-én, 14.30-kor megkezdődött a református templomban a tanévnyitónk. Id. Hegedűs Lóránt püspök mellett számtalan embert kért, kapott és "szerzett" szót. Énekeltünk, figyeltünk. Meleg volt, de mi fegyelmezettek voltunk. Ott voltak a '48-as öregdiákok is... A vidéki egyháztagok közül többen is, 18 óra felé elindultak haza. Igen, ilyen soká húzódott a tanévnyitó. Végül 19 óra után lett vége. Azóta is emlegetik, emlegetjük.

Majd jött az újabb, hihetetlen esemény. Mi másnap tényleg tanórákon ültünk. Míg az önkormányzati gimnázium csak szeptember 1-től kezdte el az oktatást, mi már két nappal előtte az iskolapadban voltunk. Kísérleti osztálynak tekintettük magunkat, úgyis tekintettek ránk mások is. Hosszú volt az út, sok vita, seb keletkezett. Rajtunk kívül álló okokból. Harminchárman indultunk el a rögös, keskeny úton. Sokan elmentek, sokan érkeztek hozzánk. Két osztálytársunk meghalt. Három osztályfőnökünk volt. Ötévente találkoznunk kell, mert szükségét érezzük annak, hogy újra lássuk egymást. Szükségét érezzük, hogy kérdezzük egymást: mi lett Veled, mi újság?

Mást akartam írni, de ez lett belőle. Idézni akartam a politikai tartalmú cikkeket, a méltatlanságokat, a neten mai napig felelhető fizetett politikai cikkeket. Majd máskor.

30 éve délben a konviktus felé vettük az utunkat, ebédelni. A Szabadelvű Párt egykori székházába jártunk, amit még Szilády Áron utánjárása nyomán adtak el az egyháznak. Tápintézetnek is hívták. 30 éve újraindult a halasi református oktatási intézményrendszer, ami egykor, a 17. században már működött, a debreceni kollégium alá tartozott, Csokonai Vitéz Mihály legációban járt itt, és volt, hogy egyszerre két akadémikus is tanított benne. Halasi kálvinista atyafiak pénzéből, verítékéből épült ki, fel, és persze katolikusok, evangélikusok, izraeliták tandíjából. Neves öregdiákjai voltak, akikből híres akadémikusok, művészek, tudósok, orvosok, költők, zenészek, színművészek, sportolók lettek. Sub pondere crescit palma.