Ha a szabadidőnket kisbabánkkal együtt is szeretjük a friss levegőn tölteni, kirándulva vagy esetleg túrázva, akkor átérezzük annak az édesapának a dilemmáját, aki ugyanezen okból kifolyólag kereste az ideális babakocsit. Mivel nem találta, megtervezte. Az ő történetét fogjuk most elmesélni.
Egy új márka születéseA hétvégi kirándulások megtervezésével nekünk sokkal könnyebb dolgunk van, mint a Mountain Buggy új-zélandi megalkotójának volt. Ma már megvásárolhatjuk a hegyi túrákat kedvelő édesapa által kifejlesztett
babakocsit a Mamilla bababolt webáruházában is. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, hogyan indult ez a történet!
A Mountain Buggy márka születése egészen 1992-ig vezethető vissza, és mint említettük, Új-Zélandon kezdődött. Adott egy apuka, aki a kisbabájával is szeretett volna kirándulni a hegyekben, azonban ehhez szüksége lett volna egy olyan babakocsira, amely a nehéz terepen is jól boldogul.
Ezért tehát megálmodta, majd mérnöki pontossággal megtervezte egy olyan babakocsinak a vázát, amelyet ő maga szívesen használt volna. Ez lett azóta a Mountain Buggy minden terepre ideális alapja.
A nehéz terep kihívásaihoz tervezve, de városi használatra alkalmazvaA Mountain Buggy termékek esetében a magas minőség az elsődleges szempont, hogy a babakocsi minden esetben biztonságos és kényelmes legyen a baba számára.
Ennek érdekében minden egyes legyártott darab nagy figyelmet kap: az elemeket kézzel szerelik össze és kézzel, egyedileg csomagolják, így garantálják, hogy épségben érkezhessen meg a vásárlókhoz.
Alapos kidolgozottság és magas minőségű anyagok használata jellemzi ezeket a babakocsikat. Az elmúlt években természetesen az eredeti prototípust tovább finomították, a megjelenésén és a technológián is változtattak, hogy még inkább érvényesülhessenek az alapvető elvásárok a minőség tekintetében.
Mindennek a végeredménye pedig egy olyan babakocsi lett, amely tökéletesen teljesít akár a hegyi terepen is, ugyanakkor kényelmes használatot biztosít a városi közlekedés során is. Új dizájn, letisztult vonalak, funkcionális stílus - ezek jellemzik a Mountain Buggy babakocsik legújabb generációját.
ElismerésekA Mountain Buggy minden évben különféle elismeréseket kap, melyek mind azt igazolják, hogy jó az irány, amelyet maguk elé tűztek célul. Blogok, terméktesztelők, országos listák és népszerűségi kutatások mellett a figyelemre méltó Red Dot díjat is magáénak tudhatja, melyet a legmagasabb színvonalú formatervezésért ítél oda a zsűri.
A Mountain Buggy babakocsik egészen újszülött kortól lehetnek hű segítőink, bármilyen terepen is szeretnénk megfordulni gyermekünkkel. Ezzel a korlátok nélküli élet lehetőségét adja a szülők számára a kisgyermekes években is.