Magyar-horvát együttműködésben uniós források felhasználásával újult meg a közelmúltban a vízimalom mintegy 52 millió forintból a Baranya megyei Orfűn.A beruházó Malomkő Alapítvány az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint egy határokon átnyúló programnak köszönhetően szépült meg és gazdagodott új látványosságokkal a muzeális, néprajzi és turisztikai szempontból is kiemelkedően értékes orfűi vízimalom, hazánk egyetlen működő ilyen létesítménye.
Az Orfűi-tónál, festői környezetben található vízimalom külső és belső berendezéseit restaurálták, emellett téglaburkolatot kapott a malomudvar, megerősítették a malomárok medrét, felújították a szárazmalom tetejét az elmúlt hónapokban.
A közleményben kitérnek arra, hogy a megvalósítása során fontos szempont volt a fenntarthatóság és az élményszerűség. Azt szerették volna elérni, hogy a malomskanzen működő, élettel teli színtere legyen a tanulásnak, a szellemi értékek, néprajzi kincsek megjelenítésének, múzeumpedagógiai foglalkozásoknak.
A beruházás egy határokon átnyúló programnak köszönhetően valósult meg. Az összefogás eredményeképp létrejött a Molnárok útja, melyhez az orfűi mellett Mohácsról a Szent Miklós vízimalom és taposómalom, Mecseknádasdon a Keszler (volt Müller) malom, Borjádon a volt Széchenyi uradalmi vízimalom, Hosszúhetényben a Dallos-Böröcz-féle vízimalom csatlakozott.
Horvátországot a duboševicai hengermalom, és az újonnan, a projekt keretében felépített eszéki hajómalom képviseli.
A Malomkő Alapítvány közölte: hamarosan Orfűn a meglévő látványosságok egy új malomtípussal is gyarapodnak. Már megkezdték egy papírmalom, egy modern fogadóépület építését, illetve helyreállítják a molnár egykori gyümölcsösét, amelyben hagyományos gyümölcsaszaló és almatörő malom is épül.
A szervezet célja, hogy a későbbiekben a térség malomtípusait bemutató malomskanzen jöjjön létre Orfűn, amelyben az újra éltre hívott malmokat újra működésbe is hozzák; mesteremberek mutatják be a molnárszakmát, amit a látogatók is kipróbálhatnak.
(MTI)