A friss tartószerkezeti vizsgálatok alapján új engedélyezési terv készül az Iparművészeti Múzeum (IMM) épületének rekonstrukciójára. A Lechner Ödön tervezte, vasbeton szerkezetes szecessziós palota statikai problémái miatt szükségessé vált az épület átfogó felújítása - mondta el a projekt keddi helyszíni sajtótájékoztatóján az IMM főigazgatója.
Cselovszki Zoltán emlékeztetett: a múzeum Magyarországon a legtöbbet vizsgált épületek közé tartozik.
Már a korábbi vizsgálatok tartószerkezeti mozgásokra utaltak, és a födémet tartó acélgerendázat elhajlása is beavatkozást igényel.
Mivel az épület az Ős-Duna feltöltött medrébe épült, komoly gondokat okoz a vizesedés, de a ház sérüléseket szenvedett a világháborúkban, az 1956-os forradalomban, az 1956-os földrengésben, majd a metró építése miatt jelentősen megsüllyedt, és egy nagyobb törés alakult ki az épületszerkezetben - számolt be.
A főigazgató elmondása szerint az eredeti homlokzati falazat nem épületkerámia burkolat fogadására épült, az egykor változatos szükségmegoldásokkal rögzített kerámiaburkolat pedig elvált a faltól, ami életveszélyes állapotot eredményezett.
Ezért volt szükséges a homlokzat felállványozása és a díszítőkerámiák eltávolítása - jegyezte meg, hozzátéve: minden leemelt épületelemet szkenneltek, QR-kóddal láttak el, így egy térbeli virtuális maketten pontosan beazonosítható az összes darab helye.
Az eddigi vizsgálatok szerint a kerámiaelemek 95 százaléka restaurálható, megtisztítható és visszahelyezhető a homlokzatra, ezt azonban már biztonságos, 21. századi technológiával fogják megoldani - hangsúlyozta.
Cselovszki Zoltán elmondása szerint a korábbi engedélyezési terv beadása után további vizsgálatokat is végeztek az épületen, ezek pedig új terv elkészítését teszik szükségessé.
Több helyen ugyanis új vasbeton keretek, vasbeton falak szükségesek a merevítéshez, meg kell erősíteni és a talajvíz ellen injektálni kell az alapokat, több területen új alapozásra és megtámasztásra van szükség.
Számos részen cserélni kell a korrodált födémeket, a terheléseket új acélgerendázattal kell átvinni a főfalra és a kupola alátámasztását, vasbeton szerkezetét is meg kell erősíteni - számolt be.
Cselovszki Zoltán kiemelte, hogy magát az épületet is műtárgynak tekintik, ezért a házról is elkészült a műemléki értékleltár.
Sikerült számos dokumentumot - korabeli fotókat, terveket - feltárni, amelyek segítenek az eredeti állapot visszaállításánál. Az üvegcsarnok falait például csak 1920-ban festették fehérre, ezért - ha sikerül pluszforrást szerezni - helyreállítják az eredeti díszítőfestést.
Számos helyen rekonstruálni kell a terrazzoburkolatokat, és azt is vizsgálják, hogy a statikai problémák miatt leemelt lanterna torony helyreállítható-e, vagy az újragyártására lesz szükség - árulta el Cselovszki Zoltán.
(MTI)