A ruhák alatt rengeteg fehér vászon alsóneműt hordtak. A lábat bokáig vagy térdig érő fodros nadrág, esetleg többrendbeli alsószoknya takarta. Ahogy az 1830-as évektől növekedett a szoknya, úgy nőtt a kikeményített suhogó alsószoknyák száma is. Ezek meglehetősen kényelmetlenek voltak, ezért vékony acélabroncsot fűztek bele tíz centiméterenként, melyet szalagokkal összefogtak, így a viselet rugalmas, könnyed lett. Ez volt a krinolin, mely lehetővé tette a szoknya hatalmassá válását.

A muszlin vagy tüll anyagból készült ruhák tűzveszélyesek voltak, különösen a titokban dohányzók számára. 1860-ban többen úgy lelték halálukat, hogy apjuk vagy férjük belépésére hirtelen hátra dugták a cigarettát, a rengeteg fodor pedig pillanatok alatt lángra kapott.


Krinolin helyett turnűr 

Az 1867-es esztendő a divatban is a változás éve, múlóban a krinolin sikere. Nem sokkal később, 1868-ban megjelent a turnűr, mely húzással vagy kis párnácskával a női hátsót emelte ki. Az eredmény furcsa, mégis nagyon nőies lett. A hatás olyan volt, mintha a hölgyek elvesznének a rengeteg fodor, ránc és redő között, gyenge és védtelen babaasszonyok, akik a férfiak gyámolítására szorulnak. Az 1870-es években aztán rövid időre megszakította a turnűr sikertörténetét: a szűk ruha látványa az évtizedekig krinolinhoz szokott szem számára furcsának, sőt illetlennek tűnt. Rövid időn belül azonban, már 1882-ben vissza is tért a turnűr, melynek mérete néhány évig folyamatosan csak növekedett. A sziluett azonban ekkor már egészen más: a nőalak kemény, férfias vonalú. Az erős fűzés és feszes tartás elengedhetetlen, különben úgy tartották, nem elég elegáns az alak.