A Szegedi Kisvasút 1927. február 1-jén nyílt meg (1949 előtt Szegedi Gazdasági Vasút): ez egy 760 milliméteres nyomtávú kisvasúti hálózat volt Szeged környékén. A kisvasút a várost kötötte össze az alsótanyai kapitányságokkal, ahol akkoriban jóval több mint tízezer ember élt a kiterjedt tanyavilágban és termelte a friss zöldséget, gyümölcsöt, tojást, baromfit, mindazt, amire a városi lakosságnak szüksége volt.

Kezdetben a vonatokat gőzmozdonyok továbbították, majd a Láng Gépgyár 495-ös mozdonyai kerültek a vonalra. Ezek voltak a gyár, illetve Magyarország első dízel-elektromos mozdonyai, melyek a nyolcvantonnás szerelvényeket 40 km/h sebességgel tudták vontatni. Két ága volt: a pusztamérgesi 46 km, az ásotthalmi (korábban Várostanya) 38 km hosszú volt. A megszűnést végül a közlekedéspolitikai koncepcióként elhíresült 1024/1968 (X. 31.) rendelet jelentette – ez a magyarországi kisvasutak jelentős részét felszámolta.


Szeged városa már a XIX. század végén vasutat akart építeni, hogy a települést körbevevő hatalmas tanyavilágot jobban hozzákösse a városhoz. A területet annak idején felmérték, majd elkészítették a gazdasági kalkulációt. A számokból azonban kiderült, hogy nincs értelme normál nyomközű vasutat építeni, mert a beruházás olyan sok pénzt emésztene föl, hogy az csak hosszú évtizedek múlva térülne meg. A képviselők ezért úgy döntöttek, keskeny nyomtávú vasutat épít a város. Össze is jött a szükséges összeg, ám az első világháború megakadályozta a kivitelezést: jött az infláció, majd a vesztes háború, végül pedig jött a trianoni döntés, mely úgy tűnt, hogy végleg megpecsételte a tervek sorsát. A városvezetés azonban nem adta fel: hosszas munkával, tönkrement vállalatok készleteiből, a MÁV elfekvő anyagaiból, a honvédség leszerelő hadivasút-csapatainak felszereléséből összegyűjtöttek több száz tonna sínt azzal a céllal, hogy amint lehetőségük lesz rá, felépítik belőle a madzagvasutat.

1925. július 6-án mondta ki a Szegedi Törvényhatósági Bizottság az alábbi határozatot: „Minthogy egyrészről a munkanélküliség enyhítése, másrészt pedig, mert Szeged város nagykiterjedésű alsótanyájának vasútja nincsen, úgy, hogy a várostól távolabb eső lakosság, melynek száma feléri a 35 ezret, mely azelőtt a szomszédos 4-10 km távolságra levő Szabadkára és Horgosra hordta be áruit és ott szerezte be szükségleti cikkeit, a megszállás (a trianoni határok megvonása) óta 40-45 km távolságról kénytelen Szegedre bejárni, minthogy továbbá a város tulajdonát képező s a várostól 35-40 km távolságban levő erdők termelvényeinek a városba való beszállítása ez idő szerint vasút hiányában csaknem lehetetlen, s mivel már 1.5 milliárd értékű vasúti sín anyagot is szereztünk, szükséges, hogy az alsótanyai gazdasági vasút mielőbb kiépítessék és üzembe helyeztessék.”