A nagy gonddal elkészített sír/szertartás, a nagyszámú edénymelléklet és a rézékszerek mind kiemelik a sírt a korszak temetkezései közül: úgy tűnik, a közösség egy jelentős személye lehetett....


Sír a veteményesben...

2010 őszén bejelentés érkezett a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályára, miszerint Borjád mellett a falu határában a csemetés öntözésekor a leáramló víz nagyméretű, festett edényeket mosott ki. Az edényekről első ránézésre látszott, hogy a lengyeli kultúrához tartoztak.

Mivel az öntözés során a domboldalról leáramló víz veszélyeztette a lelőhelyet, az érintett rövid szakaszon mentőásatást végeztünk. A felső, vékony humuszréteg eltávolítása után sűrűn egymás mellett, illetve egymásba ásva jelentkeztek az objektumok.

A jelenségek a feltárt rövid szakaszon mind a neolitikum idejére voltak keltezhetőek. Sötétbarna foltként jelentkeztek a késő neolitikus lengyeli kultúra (Kr. e. 5000–4200) jelenségei, míg a korábbi középső neolitikus (Kr. e. 5500–5000) objektumok halványabb betöltésűek voltak. A jelenségek közül egyből szembetűnt egy szabályos négyszögletes, lekerekített sarkú objektum halvány foltja. Mint később megbizonyosodtunk róla, egy sír volt!


Ünnepi öltözék és útravaló

A sír egy négyzetes, sarkain cölöplyuk-szerű lemélyítésekkel kialakított szerkezetet mutatott. A sírban összesen 16 edénymellékletet találtunk, valamint a csontváz nyakán egy kagylókból és rézgyöngyökből összeállított nyaklánc volt. Hasonló szerkezetű, épített temetkezéseket a szomszédos Tolna megyében az autópálya feltárások alkalmával találtak, de Baranya megyében ez az első alkalom, hogy a lengyeli kultúrán belül ilyen sírszerkezetet tudtunk megfigyelni.

A sírban a mellékleteket több szinten helyezték el. A valós mellékletektől (=kerámiaedények) külön kell választani a (halotti) ruházat elemeként a sírba került spondylus- és rézgyöngyökből álló nyakláncot: a halottat feltehetően ünnepi díszben temették el. Az edények pedig a túlvilágra szánt élelem tárolói lehettek, esetleg a halotti tor edénykészlete. Feltételezhetjük azt is, hogy a megmaradt tárgyak mellett szerves anyagokból is raktak útravalót a sírba, hiszen a sír sarkainak mélyedései közül kettőben voltak edények, míg kettő üres volt. Nem tarthatjuk véletlennek azt sem, hogy a „lyukakban” elhelyezett edények két szinten, egymás alatt jelentkeztek.

A sír sarkainál a bemélyedések (cölöphelyek?) több feltételezést is megengednek. Lehettek egyrészt egy cölöpszerkezetes, „halotti ház” jellegű sírépítmény maradványai; ugyanakkor mivel több szinten is kerültek elő belőlük edénymellékletet inkább valamiféle, a temetkezést megelőzően alkalmazott ravatal-szerű faszerkezet lábainak elhelyezésére szolgálhattak, melyeket később a sírgödör ásásakor, vagy a sír zárásánál eltávolíthattak. A halott alatti szilárd platform egykori létére utalhat a halott fejének némiképp furcsa, lejtős helyzete, mely azt feltételezi, hogy az alátámasztott fej az alatta idővel elkorhadt támaszték alatti, azóta feltöltődött légüregbe csúszott be.


Nem akárkié volt a sír...

Az antropológiai vizsgálatok alapján a sírban fekvő csontváz egy fiatal (23–39 éves) nőé volt. A nagy gonddal elkészített sír/szertartás, a nagyszámú edénymelléklet és a rézékszerek mind kiemelik a sírt a korszak temetkezései közül; azt mutatják, hogy a közösség egy jelentős (fejedelmi?) személye lehetett.

A borjádi és a hasonló tolnai temetkezések azt mutatják, hogy a korszakban a halotti rítus egy jóval komplexebb közösségi esemény lehetett, mint azt korábban gondoltuk. Adott esetben a közösség vagy család nem sajnált időt és fáradságot egy-egy kiemelt személy méltó búcsúztatására, ezzel is jelezve a személy jelentőségét vagy önnön gazdagságukat.


Bár a lengyeli kultúra számos temetője ismert Baranya és Tolna megyéből (maga a névadó lelőhely is a Tolna megyei Lengyel), hasonló komplex sírépítmények nyomai az autópálya feltárásokig nem kerültek elő. Ez jól mutatja, hogy bármikor, bárhol előkerülhetnek olyan jelenségek, leletek, melyek újra írják egy korszak történelmét.