Az emléklap műfaja, mint az allegória egy változata terjedt el, s legnagyobb számban az 1848-67 közötti időszakban keletkezett. A szinte kötelezően alkalmazott szimbolikus motívumkincs eredményeképpen kialakult egy emléklap-típus. Ez természetesen meghatározta a kompozíciót, sőt a formai megvalósítást is jelentősen befolyásolta.

Az emléklap műfaja által megkövetelt allegorikus ábrázolás kialakított egy olyan kompozíciós típust, mely részleteiben megengedett ugyan kisebb változtatásokat, lényegét tekintve azonban mindig hasonló volt, akár egy olajnyomat készült, akár egy neves művész műlapja. A jelenetek sok szereplőt, gyakran tömegeket mozgatnak meg, s a főszereplő egyrészt valamilyen allegorikus alak, másrészt mellette, vele a forradalom és szabadságharc egy kiemelkedő hőse, többnyire Kossuth vagy Petőfi. Általában szöveg, felirat is kíséri a jeleneteket, olykor idézetek ezek irodalmi művekből. Technikájukat tekintve e lapok sokszorosított grafikák, többnyire litográfiák, esetleg nyomatok.


Az egyik legismertebb emléklap, Zichy fametszete

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, szereplőit bemutató emléklapok közül az egyik legismertebb Zichy Mihály "A szabadságharc apoteózisa" címet viselő fametszete, amelyet az aradi Kölcsey Egyesület adott ki - két másik hasonló lappal együtt.

Bár ez az emléklap sok szokatlan elemet tartalmaz, mégis inkább rokonítható a hagyományos emléklapokkal, mint a társai. A kompozíció festői megfogalmazása mellett itt - kissé hatásvadász módon- az emléklap eszköztár drámai elemei uralkodnak: a kép középpontjában a forradalom és szabadságharc legnevezetesebb eseményeinek színhelyét jelentő városok nevét tartalmazó sírkő áll. Mögötte Hungária alakja, fején a szent korona, ruháját a magyar címer képe díszíti, baljában a sírkőre támasztott “Alkotmány” feliratú táblát tart. Jobbját esküre emeli, s a háttér három figurája, a “hadijog” nőalakja, egy osztrák katona és egy harmadik ismeretlen felé fordul. A sírkő előtt a földön Petőfi Sándor holtteste hever, fején babérkoszorúval, balját elpattant húrú lanton nyugtatva. A háttérben bitófa, melyet fiatal babérfa ágai fonnak körül, árnyékában gyászoló nőalak zokog arcát kezeibe temetve. Jobboldalt a sír előtt tisztelgő népviseletbe öltözött figurák, a sírra fiatal lány borul, kezében babérkoszorúval.


Nem pusztán a levert szabadságharc de kiegyezés miatti gyász is megjelenik az emléklapon

Nem véletlen, hogy a kép alatt az 1867-es évszám szerepel. Ez némileg módosítja az allegória jelentését, itt nem egyszerűen a szabadságharc apoteózisával van dolgunk, a jelenet több ennél: emlékeztető a kiegyezés évére való utalással annak előzményére, az áldozatra, mely 1867 előzménye volt.

Érdekes, viszonylag ritkán előforduló megoldás a szimbolikus figurák és a népi szereplők együttes megjelenítése: míg az előbbiek az elvárható kellékek, az utóbbiak bonyolultabb utalással bírnak az események utóéletére, s a halott költő alakja itt egyedül jelképezi a forradalmat és a levert szabadságharcot. A bonyolult allegóriarendszert viszonylag egyszerű kompozíción mutatja be a művész, a főszereplők a középpontban láthatóak, s szimmetrikusan kétoldalt jelennek meg a további szereplők.

Mindemellett ez a lap sem tartozik a hagyományos és szokványos emléklap megoldások közé.