„A hiányos táplálkozás elgyengítette a szervezetet, s erőre kaptak a ragályos betegségek. Egy új betegség kezd terjedni, a melynek spanyol járvány (nátha) nevét adják, vagy röviden: spanyolkórnak nevezik. Végig száguldott az egész földtekén.

Olyan tünetei vannak, mint az influencának, de nagyon hamar átmegy a tüdőgyulladásba. 2-3 nap alatt végez az emberrel. Becsukják az iskolákat, a színházakat és más mulatóhelyeket, a templomi istentiszteleteket korlátozzák; eltiltják a körmeneteket és csoportosulásokat; fertőtlenítik a villamosokat. Nem sokat értek el vele, az áldozatok száma nem csökkent. Szerencsés lőrinciek, a község fekvésének és a folytonos légáramlásának köszönheti, hogy aránylag itt dühöngött legkevésbé.” – írta 1918-ban Wimmerth Béla plébános a pestszentlőrinci katolikus plébánia Historia Domusában.

Az akkor tizenegyezer lakosú pestkörnyéki község (ma Budapest XVIII. kerülete), Pestszentlőrinc polgári halotti anyakönyveiben összesen 16 esetben szerepel „spanyolkór” a halál okaként, de mivel a halált a vírusfertőzés szövődményeként fellépő tüdőgyulladás okozta – amely ekkoriban szintén gyakori halálok volt – ezért nem lehet megállapítani, ténylegesen hány helyi haláleset írható a spanyolnátha számlájára. A 16 biztos esetet vizsgálva: az első elhalálozás 1918. október 21-én következett be, egy 28 éves rendőrfogalmazó volt az áldozat. Ezt követően decemberben bukkan fel ismét, amikor öten haltak meg. Volt köztük 17 és 60 éves is, de a legtragikusabb a 3 és 8 éves testvérpár esete, akikkel egy napon, december 11-én végzett a kór. A megbetegedés két hullámban támadott: 1920 elején visszatért, február 4. és február 22. között gyors egymásutánban tízen haltak meg spanyolnáthában.