„Ez nem csak festészet, hanem tiszta zene is..." - így jellemezte Kodály Zoltán zeneszerző a 120 éve született Bene Géza festőművész (1900-1960) képeit az 1958-as műcsarnoki kiállításán. Ritmusos, zenei hatással rendelkező szürreális tájképei több száz millióért kelnek el a műtárgypiacon, életműve mégis méltatlanul feledésbe merült. Ez a jubileum jó lehetőség arra, hogy megismerjük művészetének kibontakozását és kalandos életútját. Induljunk a kezdetektől, ahol a festői hivatás sarjadt.


Csontváry inspirációja

Gyermekkora jó részét Iglón töltötte, ahol többször megfordult Csontváry Kosztka Tivadar egykori patikája körül. Inspirálta a művész, aki otthagyta a gyógyszerészetet a festészetért. Sokat járt a hegyekbe festeni, és 10 évesen első díjat nyert egy nemzetközi rajzversenyen. Az Iglón állomásozó cirkusz izgalmas témákkal szolgált a tehetséges gyermek számára. Több rajza maradt fent a cirkuszi porondról és a vadállatokról. Az 1930-as és 40-es évek bohóc képei ebből az élményéből születtek. Apja nyomására 1918-ban tanítói oklevelet szerzett. Az iskolapadból sorozták be az első világháború idején. Mindez pszichikailag is megviselte, művészi ambícióit azonban nem adta fel.

Főiskolás évek

1920-ban a családdal az apai nagyszülőkhöz költöztek Pestszentlőrincre, és még ez évben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára. Hamarosan a főiskola epreskerti szükségotthonába költözött, ugyanis nagyapja elkergette otthonról, amiért aktokat festett. Vaszary János lett mestere, aki az összefogó formai látásmódra és a szín iránti érzékenységre tanította. Innen ered később kibontakozó kolorizmusa, valamint dekoratív, nagy színfoltokból felépített kompozíciói.


Lőrinci „love story”

Feleségével, Ravasz Ilonával, becenevén Babyval ugyanebben az évben találkoztak először a lőrinci Herrich moziban. Bemutatkozásra nem került sor, csupán futó pillantást vetettek egymásra. Sok év telt el, míg a Wenckheim-palotában, egy bálon újra összesodorta őket az élet. Ezután véletlen találkozások sora következett. Bene Géza végül állandó vendég lett a Ravasz családnál. Ekkoriban festette első portréját szerelméről, aki kedvelt portré alanya lett. Az 1926-oben készült akvarell képen jól érzékelhető a síkszerű dekorativitás, az összefogott nagy színfoltok és a finoman húzott kontúrvonalak egymást hangsúlyozó jelenléte.