A képen látható cserépedény a népi világítás egy olyan eszközéhez kapcsolódik, mely alapanyagát, elkészítési módját, mestereit tekintve igen sokszínű képet mutat. A gyertyát kezdetben kézzel formálták, ezt követően alakult ki a formába öntés és a mártás technikája. Ez utóbbi tartozéka a gyertyamártó edény, melynek keresztmetszete ovális vagy téglalap alakú lehetett. Virágos díszítésű mázat is kaphatott, vagy egyszerű, egységes bevonatot, melyek közül a rézoxid használatával létrejövő zöld szín terjedt el általánosan.

Az itt bemutatott darab stilizált növénykoszorúval, kígyómotívummal emeli ki a készítés időpontját (1817) amellett, hogy két oldalán a könnyebb mozgatás érdekében füleket is kapott. A mészárosokhoz, szappanfőző mesterekhez, mézeskalácsosokhoz is köthető, főként asszonyok által végzett gyertyamártás alapanyagát az állati faggyú, méhviasz, később a paraffin és sztearin adta.

A folyamat során az edénybe egyharmad rész forró vizet öntöttek, melyre ráöntötték a felolvasztott anyagot, egészen színültig. Ebbe engedték bele a len- vagy pamutfonalból készült kanócot, melyre rátapadt a megszilárduló anyag. Addig ismételték ezt a fázist, amíg kellő vastagságú nem lett a gyertya, s levághatták a deszkalapról, melynek segítségével több gyertya is készülhetett egy időben. Előfordult, hogy a gyorsabb lehűlés érdekében hideg vízbe tették a készülő világítóeszközt.

A gyertyával való világítás későn honosodott meg a parasztság körében; mivel jóval drágább volt a mécsesnél, és csak nagyobb városok vásáraiban lehetett megvenni, ezért a XIX. századig elsősorban a templomokban, valamint a módosabb társadalmi rétegek otthonaiban használták.


Lauber Laura


Gyertyamártó edény
Gyűjtés helye, éve: Fehérgyarmat, 1956
Készítés ideje: 1817
Gyűjtemény: Jósa András Múzeum néprajzi gyűjteménye, ltsz. 56.674.1.
Méret: 38,5 x 37 x 15,5 cm