Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja ő: Nepomuki János. Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik. A szent egy apró dél-csehországi helységben, Pomukban (ma Napomuk) született 1350-ben. Családi neve Wolfflin János volt.

Jogi tanulmányainak befejezése után – annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott – gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául.

A legendája szerint a király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Az uralkodó meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el. Halálának időpontjáról két évszám is felmerült: 1383 és 1393. A kutatások szerint március 20-án ölhették meg, de kanonizált emléknapja május 16. lett.

Nem valószínű az a föltételezés, hogy egyszerre két hasonló nevű ember élt volna Prágában, s hogy közülük az egyiket mint a királyné gyóntatóját 1383-ban, a másikat pedig mint az érsek helynökét éppen tíz év múlva megölték. Ráadásul úgy, hogy mindkettőt a megkínzatás után Vencel király parancsára a Moldvába fojtották. 1383-ból semmiféle híradás sincs Vencel efféle bűntettéről, viszont négy forrás is említi az általános helynök 1393. évi halálát. És nyilvánvaló az is, hogy mindig csak egyetlen sír volt a Vid-székesegyházban. A sírfelirat, amely az ott eltemetett Nepomuki János halálát 1383-ra teszi, csak a 16. század közepéről való, ezért nincs bizonyíték-értéke.

Ezért ma általában abból a föltevésből indulnak ki, hogy csak egyetlen Nepomuki János volt, aki a prágai érsek helynökeként ismételten összeütközésbe került Vencel királlyal és tanácsosaival. Végül az említett viszály miatt megölték. Nincs azonban magyarázat arra, hogyan lett a helynökből a királyné gyóntatója. A legendának ezt a lényeges részét sokan egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

A legenda elbeszéli még, hogy kénytelenek voltak sírját ráccsal elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett síremlékéhez, azt Isten súlyos büntetése érte. Szentté avatási eljárását már a 16. században elkezdték, de csak 1729-ben fejezték be, miután az ereklyék tisztelete a huszita mozgalom és a harmincéves háború ellenére is egyre nőtt.

Nepomuki Szent János a hajósok, dereglyések, hídvámosok, vízimolnárok védőszentje. Tiszteletére valóságos vízi körmeneteket rendeztek. Baja városában az ún. Jánoska-eresztést eleinte csak a vízimolnárok ünnepelték. Estefelé kihozták a szent szobrát, zöld ágakkal, templomi zászlókkal, fáklyával, égő gyertyákkal dereglyére vagy kompra vitték, és egy feldíszített emelvényre állították. A dereglyét kivilágított, feldíszített csónakok követték. A vízi körmenet evéssel-ivással, mulatsággal fejeződött be a főtéren.

A szent tisztelete Magyarországon általánosan elterjedt, szobrai országszerte megtalálhatók, különösen a Dunántúlon és Észak-Magyarországon, így a Palócföldön is. Nógrád megyében 15 szobra áll: Magyarnándor 1741, Szarvasgede 1748, Romhány 1795, Nézsa 1820, Szendehely 1830, Nógrád 1856, Berkenye 1857, Litke 1879, Csécse, Drégelypalánk, Pásztó 1996, Balassagyarmat 2007 és 2008, Bátonyterenye 2014, Szécsény 2016.