A Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása: ez az ún. kiáradás. A Szentlélek (görögül hagion pneuma, latinul Spiritus Sanctus), ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.

Az Apostolok cselekedeteiben (2:1 – 2:4) a következőket olvashatjuk róla:

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”


A régiségben a Pünkösdre is lélekben, lelkigyakorlattal készülődtek a hívek. A nagy ünnepet két szokásnap is megelőzte.

Az Áldozócsütörtök, áldozónap Urunk mennybemenetelének ünnepe (Ascensio Domini), húsvét után a 40. nap. Az ősegyház a 4. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, Pünkösdkor ünnepelte. Később a Szentírásból ismert Húsvét utáni 40. napra került. A 12. századtól kezdett elterjedni az ünnephez kapcsolódó körmenet szokása. 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt; ebből ered az egyedülálló, magyar név: áldozócsütörtök. A nap több régi templomnak búcsúnapja is, pl. a Palócföldön Ipolytarnóc (1688), Hont (1775), Letkés (1811). 

A másik, mára feledésbe merült ünnepnap a Váróvasárnap (dominica exspectationis), Áldozócsütörtököt követő vasárnap, melyen az apostolok és a Boldogságos Szűz Mária böjtölve és imádkozva várták a Szentlélek eljövetelét. A Sermones Dominicales (1456) egyik szentbeszéde említi. Bálint Sándor a Karácsony, húsvét, pünkösd c. művében idézi vele kapcsolatban az Érsekújvári kódexet (1529–31):

Amikor eljött a mennybemenetelre következő vasárnap, az apostolok közül „mondnak vala némelyek ily beszédet: ma illik, hogy jőjen az Szentlélek, mert ez a nagy nap, kin Úristen teremté ez világot. Azért még ezen napon újojtja meg az Szentléleknek miatta. Elmúlván azért az nap, csodálkozak vala, mire nem jütt volna el. Azonképpen tének az másod napon hétfőn. Nékik mondják vala: imáran ma kell eljőnie, mert hétfő napon teremté Úristen az égnek magasságát és elválasztá az égen való vizeket az felden való vizektől. Kivé jelentvén Úristen, hogy azonképpen elválasztandók volnának az jó emberek és az mennyeiek az gonoszoktúl és ez földi emberektűl. Harmad napon mondának: ma jő el, mert ma tett Úristen ez felden plántáló fákat. Negyed napon mondának: ma teremté Úristen az égen való nagy két világosságokat, napot és holdot. Azért ma jő el. Eted napon mondának: ez mai napon ment mennyországba, azért esmég ez mai napon bocsátja el. És igen szomorkodnak vala mert nagy édes szívvel-lélekkel várják vala. Hatod napon mondának: ez mai napon jő el, mert ez mai napon szenvede embereknek váltságokért. Imáron szombat napra kelvén mondának: ez mai napon jő el, mert ez mai napon vagyon a zsidóknak pünkestnek ünnepe napja. Mind ez számos napok elmúlván nagy bánatban és nagy keserűségben esének. Tartának tanácsot és egymás akaratjával gyülekezének és menének az édes Szűz Máriához, az édes szűzeknek virágához és liliomához. Sírván, óhajtván kérik vala az édes Úrnak szent anyját, hogy imádna ő érettek.”