Úgy néztem magamra mindig,ahogy csodára nézni illik,csodára, az ember fiára,kezeire, nyírott hajára.
(mottóvers)…írja Szécsi Margit költő, aki 92 éve, 1928. május 28. pünkösd vasárnapján született. Születésének körülményeit a sors kezének tulajdonította. Küldetésének érezte, hogy „az igaz beszéd tüzes ünnepéhez méltóan” éljen a magyar szóval, hogy kora társadalmának értékeit és gondjait a költészet nyelvén megfogalmazza, és útmutatást adjon egy emberségesebb élethez. Azt mondják: jól van, hogy az életmás életekből táplálkozó.Ki a világ torkában élsz,erre ne mondd hogy: jó. (A fölösleges fájdalmak kora, részlet)
Sugárzó, szuverén személyiség volt, a
„világ női vagánya” – ahogyan Tóth Erzsébet nevezte. Vagánysága a meg nem alkuvásban, függetlenségének mindenkori megőrzésében, bátorságában nyilvánult meg.
Női érzékenységgel, de élesen szólalt fel kora lélektelen rendszere ellen, és hirdette, hogy minden emberi élet maga a csoda. Legnagyobb gondnak az emberek között tapasztalt közönyt és az egykedvűséget érezte, amivel munkájukat végzik. Felelősségének érezte a társadalom értéktorzulásaival szemben felvenni a harcot. Ezért
buzdította verseiben hallgatóságát arra, hogy merjenek álmodni és álmukat megvalósítani.
Költészetének elsődleges forrását a pestszentlőrinci évek szegény, de csodákban gazdag időszakából merítette. Gyermekkorát a családi fészek biztonsága, a természetben eltöltött napok és a szabad játék öröme jellemezte. Az Üllői úti házukban formálódó összetartó lakóközösség oltalmat jelentett a kor életellenes, uniformizáló eszméi ellen, így őrizhette meg
csodára mindig nyitott lelkületét felnőttkorában is. Ahogy ő mondta, ifjúsága
„a reményteljes nyomorúság kora” volt, ahonnan el lehetett indulni, és követni belső indíttatásait.
Szűz álom, gyerek-álom:bízatván a habokra,elmenni nyomorultuls visszatérni ragyogva. (A juss, részlet)
Az ifjúkor szárnypróbálgatásait követően költői kibontakozásában jelentős
lelki és anyagi támaszt nyújtott férje, Nagy László költő, akivel szellemi és lelki társakként, egymást kiegészítve éltek és alkottak együtt, egészen annak 1978-ban bekövetkezett haláláig.
Belső zsebedbe bújvalehetne élni szépendobogós boldogságbanhalálig szívverésben. (Körülötted bolyongok)
Szabó Zsófia Lilla