A festőnek a Nyugatban megjelent nekrológja ezekkel a mondatokkal kezdődött: „Tüneményesen ragyogó pályafutás ért véget László Fülöp (1869-1937) halálával. A szegény kis fényképészsegéd, aki innen, Budapestről indult el, a világ egyik legkeresettebb és legünnepeltebb arcképfestőjévé küzdötte fel magát. Festményeiért úgy vetekedtek a világ urai, mint annak idején Tiziano műveiért. Kortársai között egy sem volt, aki annyi nagyurat, annyi híres embert festett volna le, aki annyi kitüntetést, annyi elismerést szerzett volna magának.”
Festészete népszerű volt a nagypolgári körökben
A festőnek Falk Miksa publicista és politikus feleségét ábrázoló képe László Fülöp bravúrosan könnyed, hatásos portréi sorába tartozik. A Pester Lloyd főszerkesztőjének, Erzsébet királyné nyelvtanárának, Széchenyi István életrajzírójának a felesége ahhoz a nagypolgári körhöz tartozott, akiknek ízlése László Fülöp által festett portrét kívánt, s akik ezt meg is engedhették maguknak. A pontos, de mégis vonzóan nagyvonalú festésmód, a részletezően kivitelezett arcvonások, valamint az elnagyolt környezet és háttér a festő stílusának jellegzetességei közé tartoznak. Ezek révén vált közkedveltté, sőt divatossá, László művészete nemcsak nagypolgári és arisztokrata, de uralkodói körökben is – Magyarországon, s egyre inkább külföldön.
Egy tízgyermekes, szegény családba született
Szegény családban nőtt fel, és emiatt, meg mivel kilenc gyermeket kellett szüleinek nevelnie és eltartania, már tizennégy évesen kenyérkereső munkát végzett, előbb egy címerfestő műhelyben, majd Strelisky Sándor fotóműtermében retusőrként. Az Iparrajziskolában, majd a Mintarajziskolában végezte tanulmányait, utóbbiban Székely Bertalan és Lotz Károly növendékeként. 1890-től egy évet a párizsi Julian Akadémián töltött, hasonlóan sok más magyar festőaspiránshoz.
Nem volt olyan uralkodó, főpap vagy híresség, akit ne örökített volna meg
Nem sokkal hazatérte után már állami megrendelést is kapott: Szilágyi Dezső pénzügyminiszter portréját festette meg. A kilencvenes években uralkodói megrendeléseket is teljesített, 1899-ben készítette el I. Ferenc József képmását. Viktória királynő még a századforduló idején bízta meg először, s 1907-ben véglegesen Londonban telepedett le.Nemcsak a brit uralkodói család tagjai ültek modellt számára, 1908-ban amerikai elnöki arcképet is készített. Tanított és festett – nem volt olyan uralkodó, főpap, híresség Európában és az Egyesült Államokban, akit nem örökített volna meg. Hatalmas életműve teljes katalógusának elkészítése leszármazottainak célkitűzése volt.
Basics Beatrix