Berkes Antal (Budapest, 1874. március 28.–1938. november ?) a századfordulót követő években impresszionisztikus városképeivel hívta fel magára a figyelmet, majd a két világháború között a főváros legnépszerűbb festő krónikásává vált.

Berkes 1889 és 1894 között a budapesti iparművészeti iskolában tanult, majd több hónapot töltött tanulmányúton Münchenben és Párizsban. Eleinte hangulatos tájakat, később főleg városrészeket festett. 1903-tól vett részt a Műcsarnok kiállításain. Az 1910-es évektől kiforrott stílusban, invenciózus budapesti városképeket alkotott sorozatban. Művein egyértelmű a párizsi tartózkodása alatt megismert impresszionizmus hatása.

Mi érdekelte Berkest a városban?

Bár neki is van dunai városképe (Budapest látképe – előtérben a Dunán pöfögő gőzhajókkal), őt alig érdekli a folyó. A Duna-partról is csak a korzó jelent számára művészi témát (Téli Dunakorzó). Berkes igazi témája a nagyvárosi forgatag, a körutak, nagy terek, korzók embersűrű, színes világa. Képeit megpillantva önkéntelenül jutnak eszünkbe az Ady-sorok:

„Megállok lihegve: Páris, Páris,
Ember-sűrűs, gigászi vadon.”

Csakhogy Berkes nem Páris szívén fekszik, hanem Budapestén, noha határozottan benne van alkotásaiban a Párizs-nosztalgia is, de legalábbis az álom a Párizs nívójú Budapestről. Képeinek jellegzetes helyszínei: a Nagy- és Kiskörút, a Lövölde tér, háttérben a Király utcával, a Kálvin tér, a Fővám tér, a Sugár út, a Stefánia és a Városliget és a Dunakorzó. Budát ritkábban festi, de itt is elsősorban a Krisztina körút forgataga érinti meg.

Városképei valóban impressziók, különösen jól érezzük ezt a Ferenciek teréről, sokszor megfestett, szeretett helyszínéről készült alkotásain (A Klotild paloták).


Várostörténeti kordokumentum és egyben egy idealizált vízió Budapest utcáiról

Berkes budapesti utcáin, terein jól öltözött, boldog, vidám polgárok színes kavalkádja jelenik meg. Ő nem akar tudni szegénységről, városi nyomorról, de még az utca egyszerű népe, a dolgozó ember sem érdekli. Ezek nem az ő témái, és vásárlóit sem izgatják.

Berkes egyedi, összetéveszthetetlen stílusú és hangulatú budapesti városképein sajátos szemszögből jelenik meg a két világháború közötti főváros. Fülep Lajos költői lelkületű alkotónak írta le, és valóban, poétikus krónikása lett a fővárosnak. Legjobb alkotásai nemcsak várostörténeti kordokumentumok, de egy talán soha meg nem valósuló, méltó módon élhető, európai városról vizionált művészi álom képi lenyomatai is.