1920 június 4-e a magyar történelem egy különösen fekete napja volt. Száz évvel ezelőtt, a trianoni békediktátum aláírásával nem csak Magyarország területeinek nagy része és nemzeti egysége veszett el: a versailles-i döntés a mindennapi élet számos területén zavart, működésképtelenséget okozott. Többek között a fűszerpaprika-termelő szegedi tájkörzet sem mentesülhetett a hatása alól.


Elvesztett háború, kemény büntetés

A trianoni szerződéshez kötődő legalapvetőbb adatok a köztudatban élnek. Magyarország – mint az Osztrák-Magyar Monarchia utódállama – az első világháborúban a vesztes oldalra állt. A győztes antant-hatalmak pedig nem mulasztották el kárpótlás nyújtására kötelezni és hangsúlyozni a felelősségét.

A 14 pontból álló szerződés kitért a háborús bűntettekre, előírásokat tartalmazott a hadifoglyokkal és a katonai megkötésekkel kapcsolatban, rögzítette a jóvátétel fizetésének kötelezettségét, és – talán ez a mozzanata a legismertebb – kijelölte az ország új határait.

Magyarország területének kétharmadát elveszítette, többek között Erdélyt, a Felvidéket, Szlavóniát, az Őrvidéket, Kárpátalját és a Délvidéket is. Utóbbi bírt a szegedi tájkörzet szempontjából a legnagyobb jelentőséggel.
A döntés a kor számos politikusa és diplomáciai szakértője szerint is túlzó és igazságtalan volt. Az etnikai, nyelvi és kulturális határok többé nem estek egybe a közigazgatásiakkal. Családok szakadtak szét, munkavállalók veszítették el a megélhetésüket, gazdasági folyamatok a fenntarthatóságukat, gyerekek az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Trianon hatása máig érződik, tematizálja a határainkon kívül élő magyarok anyaországhoz való viszonyát, határainkon belül politikai megosztottságot eredményez.


Trianon és a szegedi tájkörzet

Milyen hatással volt mindez a fűszerpaprika-termesztésre? Az 1850-es években kezdődő szegedi paprikatermesztéshez mintegy negyven évvel később a mai Szerbia területén található Horgos is csatlakozott. Az első világháború alatt már Martonos is bekapcsolódott a termelésbe, a vajdasági füzéreket általában szegedi és röszkei kofák vásárolták meg. A szegedi tájkörzet lassan kiegészült például Ada, Magyarkanizsa és Adorján paprikatermesztő tevékenységével.

A kialakult együttműködésnek azonban véget vetettek a vesztes világháború hatásai. A kiterjedt szegedi tájkörzet három darabra vágva végezte. Területe részben az előbb már említett Szerbiához (akkor Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz), részben Romániához került. A Temesvár és Arad környéki termőterületek elvesztésénél talán még képtelenebb helyzetet teremtett a jó minőségű észak-bánáti földek elérhetetlensége. Bár a röszkei és horgosi termőföldek gyakran csak kőhajításnyi távolságra feküdtek egymástól, közöttük mégis ott volt a határ.

Miután a délvidéki termelők nem tudták a paprikát Szegeden értékesíteni, paprikaőrlőket létesítettek és saját feldolgozórendszert alakítottak ki. A szegedi elvekre támaszkodva egy új, ám különálló, kisebb körzetet hoztak létre. A trianoni döntés tulajdonképpen azt eredményezte a szegedi tájkörzetben, amit országos szinten is: megosztottságot.