Kevés művészt ismerünk a magyar művészettörténetben, aki olyan ismert és elismert alakja lenne 19. századi képzőművészetünknek, mint Barabás Miklós. Hosszú életének alkotó évei a század harmadik évtizedétől egészen a századfordulóig tartottak.

Lyka Károly a következőket jegyezte meg a harmincas-negyvenes évek Barabásáról: … „jól ismerte tehetsége korlátait, s ami ezeken kívül esett, az idegen volt neki. … A jól felismert keretek közt azonban Barabás hűségesen kifejlesztette tehetsége minden erejét, s valóban a legjobbat adta, amit adni képes volt.…” Alighogy 1835-ben letelepedett Pesten, Bajza József így írt róla: …”ámbár fiatal, messzebbre vitte máris, mint valamennyi eddigi magyarjaink.”


Barabás az erdélyi és bukaresti évek litográfiái mellett más technikákkal, elsősorban az akvarellel próbálkozott, a harmincas-negyvenes években Pesten a litográfia már a legfontosabb műfajjá válik, amely évtizedekre meghatározta művészetét. Elsősorban Franz Eybl az, akinek a negyvenes évek elején készített portréi az akkori magyar közélet legnevesebb alakjairól nagy hatást gyakoroltak Barabásra. A háromnegyed alakos méretet is tőle vette át, amely a festészet reprezentatív portrétípusát utánozva sajátos ünnepélyességet kölcsönöz e daraboknak.


Az elefántcsontra festett remekművet megelőzte egy litográfia

Az „Életképek” című lap számár készült még 1846-ban Batthyány Kázmér (1807-1854), a későbbi külügyminiszter portréja. Ezen a litográfián is jól érzékelhető Eybl nem sokkal korábbi magyar sorozatának hatása - a karosszékben való elhelyezés, a kissé oldalra fordított fej, a kevéssé könnyed póz, a részletesen kidolgozott mellkép, de befejezetlen kezek.


A miniatűr Barabás egyik legremekebb munkája 

Az egy évvel későbbi elefántcsontra festett miniatűr Barabás portréművészetének egyik legszebb darabja. Itt is térdkép formátumban jelenik meg az ábrázolt, ugyan állva, s a tájháttér életnagyságú reprezentatív monumentális arcképekhez méltó és illő. A beállítás könnyed, de méltóságot sugárzó módja is ezekre emlékeztet. A ragyogó színek, az arc, az öltözék és a tájrészlet finom festői megoldásai révén a kis kép Barabás legremekebb munkái közé tartozik.


A '49-es Szemere-kormány külügyminisztere emigrációban halt meg

Batthyány Kázmér a németújvári Batthyány család leszármazottja, a reformkori ellenzék egyik vezéralakja, az 1844-ben megalakult Védegylet elnöke. Részt vett a szabadságharcban, s Szemere Bertalan kormányának külügyminisztere lett.
1849. augusztusában követte Kossuthot az emigrációba. 1851-ben Párizsba ment, és haláláig ott élt, távollétében a császári hadbíróság halálra ítélte. 1987-ben hozták haza Párizsból hamvait és helyezték el a siklósi várkápolnában a családi kriptában.