A 19. század folyamán több, jól ismert, angol szerző, rajzoló jelentetett meg albumot és kötetet Magyarországról, tájakról, népszokásokról, viseletekről. A George Edward Hering (1805-1879) által 1838-ban készített és gróf Széchenyi Istvánnak ajánlott album tájképei között számos viseletábrázolást is találhatunk. John Paget háromkötetes műve egy évvel később jelent meg (Hungary and Transylvania). Így tulajdonképpen nem volt előzmények nélküli az osztrák-angol házaspár vállalkozása. Adrian Stokes (1854-1935) és Marianne Preindlsberger (1855-1927) 1883-ban Bretagneban találkoztak és egy év múlva már össze is házasodtak. A
grazi születésű festőnő Münchenben, majd Párizsban tanult a hetvenes években, az
angol festő ugyanekkor Pont-Avenben járt, későbbi találkozásuk helyszínén. Házasságkötésüket követően egy ideig Dániában a skagen-i művésztelepen dolgoztak együtt, majd 1886-ban Cornwallban telepedtek le, létrehozva a St. Ives-i művésztelepet.
1905 és 1910 között tíz alkalommal jártak Magyarországon
A „
Hungary” címet viselő könyvük - amelynek szövegét Adrian Stokes egyedül írta -
75 illusztrációját együtt készítették. A könyv 1909-ben jelent meg Londonban. Ezt követően még egy jelentős utazást tettek a kontinensen 1913-ban, amikor John Singer-Sargent-tel látogatták meg Svájcot, s ekkor adta ki a müncheni Franz Hanfstaengl Adrian Stokes festményeinek heliogravűr albumát.
A könyv illusztrációi kétszer is bemutatkoztak MagyarországonA Magyarországot bemutató könyv festmény- és akvarell illusztrációi
tájképek valamint a különböző vidékek lakóit jellegzetes viseletükben megörökítő képek – az előbbiek Adrian, az utóbbiak Marianne Stokes munkái. 1907-ben Londonban, a Leicester Galleries-ben mutatták be a festmények egy jelentős részét, majd 1910-ben Budapesten, a Nemzeti Szalonban.
A következő budapesti bemutatkozásuk csaknem száz évet váratott magára:
a millenniumi ünnepségek sorában a Bitish Council 1996-ban 35 képüket – jórészt tempera technikával készített illusztrációkat – állította ki egy rövid ideig az angol nagykövetség Harmincad utcai épületében, s egy kis katalógus-füzetet is kiadtak ez alkalomból. Megmaradt eredeti műveik többsége angliai magántulajdonban, illetve múzeumokban és galériákban található.
A
Kalocsa környéki pusztaság (
On the Waste Lands Near Kalocsa) című tájkép egy a kötet illusztrációi közül.
Basics Beatrix