A kérdés megválaszolásához szerencsére pontos leírások állnak a rendelkezésünkre. Táplálkozástörténeti szempontból nagyon hasznos forrásnak tekinthető például Fréderic Le Play francia szociológus 1903-ban kiadott munkája: "A munkásviszonyok reformja. A tiszamenti jobbágy. Birtokos munkások, a kényszer-szegődség rendszere mellett, mely 1848 óta szegődség nélküli munkává alakult át."

Kutatásai során Le Play részletesen megvizsgálta egy öttagú hatvani jobbágycsalád életviszonyait, és táplálkozásukról a következőket jegyezte fel:

Étkezésük alapvető elemei a gabonaneműk, a sertéshús és a szalonna, böjti napokon szívesen fogyasztanak halat és tésztaételeket. Általános italnak mondható a bor, melyet több parasztgazda maga állít elő, és béréből a legszegényebb munkás is könnyen megszerez. Árpával, kukoricával főleg az állatokat etetik, az étkezés alapvető gabonája a rozs. Ennek háromnegyed részéből kenyeret sütnek, fennmaradó negyed részét pedig különféle tésztáknál hasznosítják.

Említi továbbá azt is, hogy szívesen fogyasztanak kölest, ez azonban inkább csak „ételízesítőként” jelenik meg, nem tekinthető alapvető kenyérgabonának. Le Play leírja, hogy a kukoricaliszt vízbe főzve, zsírral vagy tejjel gyakori eledel, a zsenge tengeri pedig a gyerekek kedvenc csemegéje. A húsfélét leggyakrabban paprikás húsként fogyasztják, sűrű levű, tartalmas pörkölt formájában. A disznóhússal és vízzel készült káposzta hetente akár háromszor is az asztalra kerül. Augusztus végétől, szeptember elejétől (mikor már a disznóhús elfogyott) ezt az ételt felváltja a korpaciberével savanyított tök. Az őszi időszakban tökkel él az egész család, a sült tököt szívesen fogyasztják.