1888-ban kezdődött a gyár építése a család birtokába tartozó miskolc-kassai vasútvonal, a budapest-kassai közút és a Zagyva által határolt 38 kat. holdnyi mocsaras területen. A termelés 1889. szeptember 1-jén kezdődött. Első vezetője és szakemberei cseh területről települtek a városba. Ebben az időben 600 munkás és 20 tisztviselő dolgozott. Az alapításkor napi 450 tonna (kampány alatt 61000 t.) cukorrépát, az 1904-ben végrehajtott kapacitásnövelő beruházások után 2200-2300 tonna répát dolgoztak fel naponta. A vezetőség nagy figyelmet fordított a dolgozók szociális körülményeire. Már 1889-ben épültek tisztviselői és munkáslakások, később munkáskaszárnyák („Jászlaktanya”, „Tíz-hold”, „Kismajori Laktanya”). 1910-1920 között épült a Béla-telep és a „Lili-telep”.

Az első világháború idején a termelés visszaesett. A hadseregbe behívottak helyett nőket és gyerekeket vettek fel, a gyártási idényben pedig olasz és orosz hadifoglyokkal pótolták a létszámot.

A Tanácsköztársaság idején államosították a gyárat, majd ismét a Hatvanyak kezébe került (Hatvany Endre, Hirsch Albert).


Mellékágazatként vezették be a ma is ismert Aranyfácán paradicsomsűrítmények gyártását

1924-ben megkezdődött a finomított kristály- és kockacukorgyártás. Az 1920-as évek lassú fellendülését az 1929-es gazdasági világválság megtörte, a termelés visszaesett. A nehézségek miatt 1934-től melléküzemként paradicsomsűrítmény előállításával is foglalkoztak. A sűrítményeket Aranyfácán márkanéven hozták forgalomba.

1941-ben a vállalat székhelyét Budapestre helyezték át.

A második világháborúban a cukorgyár is súlyos károkat szenvedett, részben a harcok, részben a fosztogatások következtében. A helyreállítás a front átvonulása után azonnal megkezdődött, 1945 nyarára a gyárat sikerült a korábbi kapacitás felével működőképessé tenni. 1948. márc. 25-én államosították, a vállalatvezető dr. Szemere Endre lett. Az 1950-es évektől kezdve jelentős fejlesztésre és korszerűsítésre került sor (modern turbina beszerelése, pakurafűtés). Megkezdődött a répapektin gyártása.

1966-ban toronydiffúziós berendezést készítettek, később a kapacitásnövelés érdekében újabb beruházások történtek.
1976-1987-ig cukoripari rekonstrukciót hajtottak végre, mely a főépület szerkezeti elemeit és a technológiai berendezéseket érintette. 1988-1994 között több százmilliót fordítottak beruházásra, műszaki korszerűsítésre. 1991-1995 között a francia tőke (Behin Say SA.) bevonásával privatizálták.


2004. márciusában bejelentették, hogy a gyár bezárását tervezik.

A gyártási épületeket lebontották, a telephely csak csomagoló és raktározó üzemként működött. 2011-ben ez is megszűnt, a silót lebontották és elszállították.

Az egykor – több kontinensre is exportáló – hatalmas és nagy múltú gyár mindennapjairól ma már csak azok a történelmi emlékek, források árulkodnak, amelyek megtalálhatóak a Cukorgyári Emlékházban, vagy azok a néhai üzemi épületek, amelyek még állnak az egykori cukorgyár területén.



Az emlékház alkotói

Decsi Ferenc (Szab.tec.o.vez. 1961-1998); Demény Veronika (Főkönyvelő 1964-1996); Gergely Mihály (Igazgató 1955-1994); Kiss László (Műszakvezető 1954-1996); Tóth Géza (Műszerész csop.vez. 1950-199); Decsi Ferencné (Könyvelési csop.vez. 1963-1997); Földi Ferenc (Előmunkás 1967-2003); Karácsony Andrásné (Ip. jogvédelmi előadó 1957-1992); Dr. Nagy István (Mg. Igazgató 1979-2005);

Aktív dolgozók: Dr. Pokol Balázs (Igazgatósági Elnök 1993-); Horváth Vilmos (Gondnok 1968-); ifj. Decsi Ferenc ( Műszaki Manager 1996-)