Bár nem ugyanakkor érkeztek a Kárpát-medencébe (a szkíták az orosz steppékről Kr.e. 9-8. század fordulóján, a kelták pedig a mai Franciaország, Svájc területéről indulva Kr.e. 4. században érik el a Dunakanyart), a régészeti leletek alapján elmondható, hogy viszonylagos békében éltek és egyfajta asszimiláció is végbement a két népesség közt. Ezt jelzik a kevert, kelta-szkíta elemeket is magában hordozó temetkezések, amelyek többek közt a több megyét átszelő Zagyva folyó mentén is megtalálhatók.

A folyó Heves megyei szakaszán, Hatvan és Boldog között is találkozhatunk kevert temetővel, amelyet Pósta Béla kutatott a 19. század végén a hatvani rendezőpályaudvar építése során. A területen Pósta megérkezésekor már folyt a földkitermelés, emiatt a kelta-szkíta leletanyag szórványként került elő. A leletanyagban szkíta eredetű tárgyaknak tekinthetők a rovátkolt karperecek, a tipikus háromélű szkíta nyílhegy, vascsákány, csavart hajkarika és a körömcsipkedéses szélű edény. A keltákat pedig a rájuk jellemző edények, urnák, zabla és két vaskard képviseli.

A leletegyüttes legkiemelkedőbb darabja az a kelta kard, mely tokjának előlapját gravírozott indamustra díszíti, mely visszaköszön a kard felső és alsó részén elhelyezett rozettákon is. A hasonló díszítésű kelta kardokat a magyar lelőhely után hatvan-boldogi típusnak hívják.


A temetőben talált tárgyak felületén égésnyomok láthatók

A megtalált tárgyak szinte mindegyikén égésnyomok találhatók, tehát a tárgyakat valószínűleg megégették. E jelenség és az urnák jelenlétéből kikövetkeztethető, hogy egy vaskori hamvasztásos temetőt bolygattak meg a munkások. A kelták temetkezési szokásaira jellemző, hogy halottaikat elhamvasztották használati tárgyaikkal együtt, a hamvakat később pedig urnában helyezték el. Pósta Béla a lelőhelyen 4 égetett földréteggel rendelkező gödröt is talált, ezek lehettek talán a hamvasztásos temetkezések sírgödrei (bár Pósta megjegyzi, hogy a gödrök túl nagyok, hogy sírgödrök legyenek, de nem veti el ennek lehetőségét sem).