A debreceni Déri Múzeum gazdag céhes anyaggal rendelkezik. Tárgyi emlékei és dokumentumai sokat mesélnek a cívis város egykori céhes életéről. Az érdekvédelmi, zárt testületek a 14. század végétől voltak jelen a településen, az 1872-es megszűnésig mintegy 39 céh jött létre.

A szabókat a legelső céhek között találjuk, ők 1398-tól még a gyapjúművesekkel együtt alkottak közös testületet, 1468-tól viszont már önállóan működtek. A 16. századtól fokozatosan elkülönültek az egyes szabómesterségek, az 1599-es céhszabályzat már négy mesterségről ("nyírők", váltó-, vásári, szűrszabók) tesz említést. 1780-tól a német suszterekkel közös céhben "németszabók" is jelen voltak a városban, akik a polgári viselet darabjait állították elő. Idővel a magyar és a német szabó céh egymás termékeit is elkészítette a vásárlói igényeknek megfelelően.


Keserves volt az inasok élete

A szabócéh majd ötszáz éves fennállásáról számos tárgy tanúskodik, a legkorábbi emlékek 16. századiak, de a 19. század második feléből is maradtak fenn anyagok. Ezek közé tartozik az 1870-ben Tar Mihály részére kiállított szabadulólevél. Bár a 19. században egyre elavultabb forma volt a céh, évszázadok óta fennálló merevségén, szabályain a reformkor intézkedései sem tudtak enyhíteni. Az inasok továbbra is három (sokszor keserves) tanulóév és próbavizsga teljesítése után nyerhették el felszabadulásukat, s felvételüket a legények sorába. A felszabadítás ünnepélyes keretek között zajlott, költségeit nagyrészt az inasnak kellett állnia. A terheket a központi rendelkezések sikertelenül igyekeztek csökkenteni.


A 19. században a nyomtatott szabadulólevelek voltak a jellemzők

A tulajdonképpeni nyomtatott űrlapon szabadon hagyták az inas, a mester és a kiállítás dátumának helyét. Esetenként az inas egyéb adatait (például kor, vallás) is feltüntették. A legtöbb okiratot valamilyen motívummal, olykor díszkerettel látták el.

A leggyakoribb díszítő elem azonban az inaskodás helyét megörökítő város metszett képe volt. A városábrázolások a 18. század közepétől terjedtek el, gyakran stilizáltak voltak. Általában hosszanti keresztmetszetben ábrázolták a településeket, több esetben valamilyen életképpel kiegészítve. A metszetek alapján jól nyomon követhetőek - esetünkben Debrecen építkezései és fejlődése; az, hogy a kezdetben falusias képet mutató település miként vált egyre inkább iparvárossá a század utolsó harmadára. Az 1870-es dokumentumon a templomok, a Kollégium épülete mellett szélmalmokat, gyárakat, egyre sűrűbben álló házakat láthatunk. Ugyanakkor a cívis jellegzetességek, mint például a debreceni ötösfogat is feltűnnek.

Az okirat a korszak egyik neves műhelyében, Kutasi Imrénél készült.