A református templomokban az ezüstből, ónból, rézből készült felszerelések mellett általános volt a cserépből készült bortartó edények, kisebb méretű keresztelő tálak, kancsók használata. A cserépedények alkalmazását már az 1562-es debreceni zsinat határozatában engedélyezték. Az egyházi iratok szerint a mégoly elővigyázatos használat ellenére is egy-egy cserépkorsó élettartama átlagosan kilenc év volt.

A népi kerámia körébe tartozó cserépedények között ritkán fordulnak elő az egyházi szertartáshoz kapcsolódó tárgyak. Ilyen kivételes tárgy a rétközberencsi református egyház úrasztali boroskancsója, amely Ungváron készült.

Az egykori Ung, Ugocsa, Bereg megyék fazekasságának legfőbb központja Ungvár volt. Ungváron 1686-ban alakult meg a fazekas céh; 1885-ben 25, 1900-ban 43 fazekas dolgozott a településen. A főként használati edényeket készítő ungvári fazekasok díszítő stílusa rokonságot mutat a sárospataki és a nagybányai fazekassággal.

Az itt bemutatott kancsó nagyméretű, erősen gömbölyű teste sötétbarna mázas, hasát a fültől két irányba induló hangsúlyos virágos ágak díszítik. A füllel szemközti oldalon bekarcolt felirat: „A Berencsy Református Egyh. Részére”, alatta magyar címer. Az ecsettel festett felülnézetes nyolckaréjos rózsák és az apróbb karéjos virágok a sárospataki díszítéssel mutatnak rokonságot. A készítés helyét és idejét, valamint a készítő nevét az edény fenekére karcolt feliratból tudhatjuk meg: „készítette Hoszpodár János 1900. Juni 16 Ungvár”.

A kancsót 1923-ban ajándékozta a Jósa András Múzeumnak a rétközberencsi református lelkész.

Szabó Sarolta

Úrasztali kancsó
Gyűjtés helye, éve: Berencs (Rétközberencs), 1923
Készítés helye, ideje: Ungvár, 1900
Gyűjtemény: Jósa András Múzeum néprajzi gyűjteménye, ltsz. 56.77.1.
Méret: 37,5 x 14.2 x 13,5 cm