1944. március 19-e után a szövetséges légierő szisztematikusan támadta az ország ipari, mezőgazdasági és közlekedési csomópontjait. A magyarországi légitámadások áldozatainak száma az 1944. januári határokon belül közel 20.000 főre tehető. Az ország jelenlegi 3.122 települése közül 1.024-et ért kisebb-nagyobb bombatámadás. Köztük volt Hatvan is mint nagy vasúti csomópont, rendező-pályaudvarral.

117 bombázó és a 30 vadászrepülő több mint 1.500 robbanó bombát és gyújtóbombát dobott le, illetve folyamatos tűz alatt tartotta a területet. A légitámadás elsősorban a vasúti pályaudvar ellen irányult, viszont ezenkívül több száz – főként a környéken lévő – polgári és középületet is érintett. A támadást indító gépek nem ütköztek ellenállásba, a polgári lakosság pedig nem számított a veszélyre.


Részletek Doktay Gyula, múzeumunk alapítója, visszaemlékezéséből

„…Szeptember 20-án először 10 óra körül, majd délben vészes szirénahangok búgtak a város felett. Nem féltünk, mert olyan általános volt ez a mindennapi légiriadó, hogy elbizakodottságunkban fel sem vettük. Fél egy múlt, mikor ebédhez ültünk. Egyszerre mennydörgésszerű robajjal rázkódott meg a Föld. Halálsápadttá váltak az arcok: bombáznak!... Összebújtunk, mint a birkák és térdre esve, hangosan mondtuk a Miatyánkot. Sok idő telhetett el, csak később tudtam meg, hogy a sok idő mindössze kettő perc volt. Beállt egy pillanatnyi szünet, majd újabb erővel hullottak a bombák. Dübörgött, reszketett a föld a lábunk alatt, összekoccantak az összedugott fejek. Hosszúak voltak a lassan múló percek… csak mikor a megnyitott ajtón át bevilágított a Nap, láttuk, hogy valamennyiünknek halottsápadt fehér az arca… falfehérek voltunk. Két világháborút fronton éltem át, nem féltem, de most az enyéim között voltam. Édesanyánk és testvéreim között, kik nagyon féltek, kiket nagyon, legjobban szerettem. Tűzoltó is voltam! Mikor megszűnt a bombázás, s elhalt a gépek zúgása, tűzoltó kocsin száguldottam Újhatvanba…”

„…Szörnyű látványt nyújtott – a volt állomás épülete előtt – a vasúthoz vezető úton sorjába fektetett 79 holttest. A bombarobbanások alkalmával vacum keletkezett, ami lehúzta az emberek testéről a ruhát és pőrére vetkőztette őket. Voltak olyan törzsek, ahol a fejet, lábat, kart leszakította testéről a vacum, s voltak olyan emberi testrészek, amiket a környező fák ágaira dobott a légnyomás, s úgy lógtak le az összeroncsolt testekről a leszaggatott részek, hogy még a legjobb, legerősebb idegzetű emberek is eltakarták az arcukat, hogy ne lássák a borzalmak borzalmát…”


Közel hatszázan veszítették életüket a bombázás során

A légitámadás során több száz ember vesztette életét, sokan a vasútállomás melletti óvóhelyeken lelték halálukat, mivel azok is bombatalálatokat kaptak. A vasútállomás épülete, a rendező-pályaudvar és a vágányhálózat is szinte teljes egészében megsemmisült. Ezenkívül sok lakóház is összeomlott és több száz megrongálódott. A halotti anyakönyvek tanúsága szerint az elhunytak száma 165 fő volt, ennél azonban jóval magasabb lehetett az elhalálozottak száma. Sokan átutazóban voltak, többen a MÁV-alkalmazottak közül is meghaltak. Később készült jelentések szerint 300-400, sőt 600 áldozattal is számolhatunk. Az áldozatok földi maradványait 1944. szeptember 23-án helyezték örök nyugalomra, a hatvani római katolikus temetőben.