Nem olyan rég sorozatot indítottunk a Sanctus Mychaeltől Szeged-Szentmihályig című kötetből. Célunk, hogy a színes leírásokon keresztül közelebb hozzuk a paprikás település lakóinak mindennapi életét. Legutóbb elmeséltük egy paprikafüzérek között indult, „kommendált” házasság történetét. A házassághoz azonban önálló háztartás is szükségeltetik, ezért most lássuk, hogyan is festett egy paprikatermesztő háza!


A lakóház és a gazdasági épületek

A házépítés számunkra egy mestert és szaktudást igénylő, bonyolult, összetett munka. A régi parasztság számára azonban természetes volt, hogy az ehhez hasonló feladatokban is aktívan részt vegyen. Nem volt ez alól kivétel egy paprikatermesztő háza sem. Az alábbi személyes visszaemlékezés jó példa erre:

„Dorozsmai kőművesekkel építette édesapám a házunkat 1926-ban. A vertfalakhoz a földet a kertből hordták. Levertek 5-6 oszlopot, melléjük deszkát tettek, majd bedöngölték a földet, közé nádat tettek… Olyan kemény a fal, hogy a szöget alig lehet beleverni. Az építéskor fölrakott cserép van most is házon. Akkor kemencével fűtöttünk, s körülültük. Abban sütöttük a kenyeret, pék még nem volt a faluban…

Belül hármas osztatú, elől az ereszet, annak végében a tenyérnyi nyárikonyha, az ereszet másik végéből nyílt az istálló, s mindez egy födél alatt, s az udvarban a gémeskútnál egyéb létesítmény semmi.”


Egy paprikatermesztő háza – A paprikatermesztésnek alárendelve

Ha a házat lakó család fűszerpaprika-termesztésből tartotta fenn magát, azt a ház és az udvar felépítése is tükrözte. Sőt, tudatosan alakították őket úgy, ahogy az paprikás mesterségük szempontjából a legideálisabb volt:

„...az épületeket a telkek északi szélére állították még akkor is, ha ez a porta hátsó határa: Így biztosíthatták ugyanis a kertnek az ideális mértékű benapozását és az északi szelektől való védelmét. A paprika különösen napfényigényes, a gyöngébb fóliasátor pedig érzékeny a széllökésekre…

Bálint Sándor is megfigyelte, hogy a házak ereszükkel szinte kivétel nélkül délre vagy keletre, tehát a nap járásának irányában épültek, s a paprika így födél alatt, de szellős, napos helyen várja földolgozását. Az őszi napfényben eresz alatt szikkadó paprikafüzérekről írta Szentmihályteleken járva Móricz Zsigmond a mottóul választott gondolatait. (Elképzelhetetlenül szép a paprika-díszű falusi udvar.)

A beérett paprikát 6 méteres fonalra fűzték, egy holdról kb. 200 füzér készült. Egy füzér súlya 8-10 kg. A paprika tárolása és szárítása általában a ház falán történt: A falba kampókat vertek, s a rájuk tett rúdba vagy az eresz alatt a falba vert, hajlított szögekre akasztották a füzéreket.”