Ha végigolvassuk a könyvet, mi magunk is sokat tanulhatunk a vendéglátásról, konyhaművészetről, és sok esetben egyetértünk a szerzővel, noha az első világháború után alkotta könyvét. Helyenként finom iróniával ír, de erre szükség is van, hiszen így jobban rávilágít mindennapos problémákra, amik közül több napjainkban is aktuális.

A bevezetőt olvasva elgondolkodunk azon, hogy ténylegesen ki a jó háziasszony? Az, aki állandóan a konyhában van, a vendégeit nehéz ételekkel kínálja, muszáj nála enni, ha akarunk, ha nem, közben pedig a piaci drágaságról beszél, és folyton veszekszik a szakácsnővel, vagy az, aki ugyan nem ért a főzéshez, szépirodalmi lapot olvas, nem muszáj nála enni, ha nem akarunk, viszont csendesen, békésen, kellemes hangulatban lehet nála beszélgetni, irodalmi vitát folytatni? A szerző maga ad választ a kérdésre, egyértelmű, hogy az utóbbi háziasszonyhoz megyünk szívesebben vendégségbe.

Amikor a könyv született, akkor már ritka háziasszony volt, akinek nem kellett törődnie a konyhával. Hatvany Lili a műveltség szerves részének tartotta a konyhával való foglalatosságot:
„A konyha művészet és kultúra. Konyhához érteni éppúgy a műveltséghez tartozik, mint irodalomhoz vagy zenéhez érteni.”

A könyv célja, mint fentebb is említettem, hogy inspirációt, új gondolatokat adjon a háziasszonyoknak. Amellett, hogy 20 ország legjobbnak tartott receptjét közli, segít abban is, hogy mivel a kínáljunk a vendégeknek. Ez a rész nem kizárólag ötleteket ad, hanem az etikett világában is segít eligazodni. Azt gondolnánk, hogy ez csak a korabeli vendéglátásra vonatkozik, de ebből a fejezetből is sokat tanulhat a ma embere.

A különböző országokból származó receptek esetében fontosnak tartom megemlíteni, hogy ezek napjainkban is elkészíthetők, hiszen a szerző maga mondja, hogy csak olyan recepteket közöl, amiknek az alapanyagait hazánkban is megtaláljuk, ugyanakkor egyes távol- keleti receptek alapján készített ételek ma már nem számítanak olyan kuriózumnak, mint Hatvany Lili korában, hiszen az interneten akár több változatát is föllelhetjük egy ételféleség elkészítési módjának. Természetesen közöl a magyar konyhából is recepteket. Ami érdekesség, hogy bizonyos ételeket ma már tájjellegű ételekként tartunk számon, és a médiában hagyományőrzéssel foglalkozó műsorokban találkozunk velük, amellett, hogy vidékenként teljesen megszokott, hétköznapi eledelnek számítanak.

A könyvben nemcsak a nemzetközi konyha ételleírásai találhatók meg, hanem híres, korabeli szakácsok specialitásaiból és az olvasók által beküldött receptekből is válogathat az olvasó. A hideg büfé, meleg szendvicsek című fejezet szintén adhat ötleteket a vendégváráshoz. Ma már szinte teljesen elképzelhetetlen egy vendégség ilyenfajta ételek nélkül, de a könyvben nem ismert, szokványos recepteket találunk, épp ezért hasznos elolvasni ezt a részt.

A Dr. Györki Béla által írt fejezet A diétás konyha orvosi alapjai címet viseli. Ha figyelmesen olvassuk, felfedezhetjük, hogy noha korabeli problémákra reflektál, a ma embere is sokat tanulhat az itt leírtakból. Az első és legfontosabb, hogy diétába csak orvosi felügyelettel kezdjünk, mert egy túlzásba vitt, nem az állapotnak megfelelő diéta súlyos állapotromlást okozhat. Nemcsak erről ír Dr. Györki Béla, hanem arról is, hogy a divatból folytatott, túlzásba vitt fogyókúra rendkívül veszélyes, csakúgy, mint a gyors fogyást ígérő csodadiéták. Sajnos napjainkban egyre több szó esik a túlzásba vitt fogyókúra szomorú következményeiről és a különböző, orvosilag, dietetikailag nem megalapozott táplálkozási trendek egészségtelen, káros voltáról. Különösen hangsúlyozza, hogy pl. cukorbetegség esetén csak orvos által előírt diétát alkalmazzunk. Kiemeli továbbá azt, amivel napjainkban is sokat foglalkoznak: a megfelelő vízfelvétel fontosságát. Ez szintén olyan tanács, amit ma is is sokat hangoztatnak. A szerző közli a Svábhegyi Szanatórium diétáját. Azóta persze vannak más, orvosilag összeállított diéták is, de a könyv megírásakor az egyik legjobbnak számított.


Életművészet

A második részhez Incze Sándor írt ajánlást. Szerinte, noha a külsőnkkel rengeteget törődünk, a lelkieket elhanyagoljuk. A szerző állítása szerint rengeteg gyógyszert szedünk, de nem feltétlenül ezektől leszünk egészségesek. (Ha megfigyelünk ma egy reklámblokkot, láthatjuk, hogy rengeteg vitamint, táplálékkiegészítőt ajánlanak, amit sokan sajnos felelőtlenül, túlzásba víve, orvossal való konzultáció nélkül szednek, rengeteg kárt okozva ezzel a szervezetüknek.)
A könyvben leírtak célja az egészség megőrzése, épp ezért az itt leírtak csak egészséges embereknek ajánlottak, esetleg olyanoknak, akiknek általánosan rossz a közérzetük, de nem szenvednek semmilyen súlyos betegségben. Noha a pszichológia tudománya a könyv megírásának korában nem volt olyan fejlett, mint napjainkban, de azt már ekkor tudták, hogy a pszichés állapot kihat a fizikaira és ez fordítva is igaz. Ma is hangsúlyozzák, hogy a mozgás és a helyes táplálkozás jó hatással lehet a pszichés állapotra, noha egy súlyos állapotot nyilván nem old meg, hiszen ehhez speciális terápia és szakember által felírt gyógyszerek szükségesek.

A szerző kitér arra is, amit ma is mond minden, egészséggel foglalkozó szakember és edző, hogy mértéktelenül nem szabad pazarolni testi-lelki energiáinkat, továbbá ír arról, hogy minden változást fokozatosan kell elkezdeni, és nem szabad azonnali hatást várni.

A II. fejezet a McGovern–módszert ismerteti. A korabeli orvos és tornatanár nem csupán tornagyakorlatokat ír le, hanem életmódra vonatkozó, ma is elgondolkodtató tanácsok sorozatát tárja az olvasó elé. A cél az életerő és a jó egészség konzerválása. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a torna vagy bármilyen testgyakorlat önmagában elégtelen a bajok gyógyítására. Ha valaki ilyesmit állít, az szélhámosság.

A gyakorlatok ajánlását azzal kezdi, amit ma bármelyik becsületes személyi edző is megtesz, vagyis azzal, hogy mielőtt a gyakorlatoknak nekifognánk, vizsgáljuk meg általános állapotunkat. Ír arról, ami ma már teljesen nyilvánvaló, ugyanakkor mégis sokan elfeledkeznek róla, hogy nem mindegyik mozgásforma való mindenkinek, és arról is, hogy a testmozgást fokozatosan kell elkezdeni, különösen olyannak, aki soha életében nem végzett semmilyen mozgásformát. (Gondoljunk csak bele, mennyi szó esik napjainkban is erről a médiában, különösen a téli ünnepek után és tél végén, amikor a mértékletesség és az ésszerűség figyelmen kívül hagyásával sokan megrohanják az edzőtermeket, fitneszközpontokat, aminek csúnya baleset is lehet a vége.) Természetesen szükséges testmozgás, de a szerző hangsúlyozza, hogy szakember tanácsa nélkül ne kezdjünk bele.

A diétáról és a fogyókúráról szóló fejezetek szintén tartalmaznak olyan gondolatokat, amiket ma is érdemes megfontolni. Napjainkban is sokszor elhangzik, hogy a kellő testmozgás mellett fontos a helyes, kiegyensúlyozott táplálkozás. A szerző korában nem nevezték még meg, de felfigyeltek arra a jelenségre, amit ma ételallergiának nevezünk. Bírálja a vegetáriánus étrendet, ami a korban pusztán divatdiéta volt, de ma már legtöbbször komoly etikai alapja van, ha valaki a vegetáriánus vagy vegán étrendet választja, épp ezért nem illik ellenezni, beleszólni, különösen, hogy korszerű táplálékkiegészítővel lehet pótolni egyes tápanyagokat.

A fogyókúra esetében a könyv felhívja a figyelmet arra, amit napjainkban egyre jobban hangsúlyoznak: az elhízás nem feltétlenül alkati kérdés, hanem a családból is eredeztethető rossz étkezési szokás következménye is lehet. Hogy a túlsúly veszéllyel jár, azt ma már minden orvos és orvosi fórum egyöntetűen állítja. Arról is sok szó esik, hogy az erőszakos, könnyű, gyors eredményt ígérő fogyókúrák végzetesek is lehetnek. A szerző itt is hangsúlyozza az ésszerűség és a türelem fontosságát.

Ritkább jelenség ugyan, de előfordul, hogy valakinek híznia kell. A hízókúráról szóló fejezet ír arról, hogy a soványság lehet örökletes, de sajnos, akárcsak a hízás, lehet valamilyen betegség következménye. Mindkét esetben meg kell találni a szervi okot. Ha a soványságnak a korban használt kifejezéssel élve neuraszténia az oka (ma már ezt úgy mondanánk, hogy pszichés okai vannak), akkor a beteget egyfelől komolyan kell venni, másfelől csakis speciális szakember kezelheti.
A szerző azonban nemcsak a lelki egészséget és a mozgást, hanem a helyes testtartás fontosságát sem hagyja figyelmen kívül. Leginkább azt a mozgásformát javasolja, amit ma sok ortopéd szakember: az úszást.