1956 mitikus évszám. Az elhallgatott, letagadott és elhazudott szabadságharc mítosza családi emlékekben, baráti beszélgetésekben, elejtett utalásokban maradt meg, s maradt a közbeszéd előtt évtizedekig rejtve. Megbújt a tekintetek néma összekapcsolódásában és a vélt győztesek talmi kacsintásaiban.

A forradalom kritikai feldolgozása csak a hazugság mindent átszövő rendszerének lassú felfejtésével, 1989 után indulhatott meg. A figyelem ekkor érthetően a politikai események, a forrongás, az elégedetlenség robbanása és történeti elemzése felé fordult.

'56 történetének persze számtalan egyéb részlete van, számtalan nézőpontból juthatunk el lényegében ugyanoda: egy nép merészségének, elszántságának és szervezettségének színes, káprázatos látványához.

Az ország egészségügye számára '56 mindenekelőtt mintegy 23.000 sérültet jelentett. A stressz hatására, a harci sérüléseken kívül tömeges volt a pszichiátriai, szülészeti, belgyógyászati és kardiológiai esetek száma is. A hatalmas beteganyag zöme sürgősségi eset volt, akiket az alig 400 járművel felszerelt, 930 fős Országos Mentőszolgálat igyekezett részben ellátni, de főleg hamar kórházba szállítani.

Paradox módon a Rákosi-rendszer központosító monomániája a sürgősségi betegellátás terén alapvetően hozzájárult az Országos Mentőszolgálat sikeres helytállásához.

A korábbi mentőszolgálatok egyesítése, a felszerelés, a kiképzés egységesítése, amelyhez a korábbi évtizedek szakmai odaadásának, tartásának megőrzése járult, az '50-es évek közepére olyan mentőszolgálatot eredményezett, amely képes volt megoldani a nagyszámú sérült ellátását és kórházba szállítását.

A szabadságharc igazak és hamisak összecsapása volt, és a tét a közösség, a nemzet jövője volt, amiért lehetett harcolni, vagy különb-különb kifogásokat keresve el lehetett árulni azt. Az orvosok, mentőtisztek, ápolónők, a gyógyítás és az egészségügy szempontjából azonban a sérültek segítségre szoruló betegek voltak, s az erkölcsi győzelem és a szakmai kiválóság éppen a sérültek magas színvonalú és egyöntetű ellátásán múlott.

S mindeközben ők is a szó szoros értelmében áldozatokat hoznak: a szétlőtt mentőautók, a betegek mellett lemészárolt orvosok sorsa jelzi egy szenvedélyeiben is higgadt nép büszke harcát.

Nekik állít emléket a kiállítás.