A népi bútorfestés virágkorában, a 19. században Hódmezővásárhely ennek egyik kiemelkedő alföldi központja volt. Az asztalosok által készített festett bútorok legkorábbi tárgyi emlékei a 18. századból maradtak fönn. Közülük kiemelkedik a református Ótemplom festett berendezése, melynek elkészítéséhez 1732-ben, még más vidékről kértek föl asztalosokat. Az itteni mesterek az átvett elemek felhasználásával azonban a vásárhelyi festett bútornak egy sajátos helyi stílusát alakították ki: sötétkék alapszínen jelennek meg az élénk, (cinóber)vörös virágmotívumok, főként a tulipán, a rózsa és a gránátalma.

A vásárhelyi festett bútorok virágkora 1830 és 1850 közé tehető, amikor ezek a környék más, kisebb bútorfestő központjai számára is mintául szolgáltak. E kor darabjain a díszítmények meghatározott és jellegzetes rendben helyezkednek el. A csokorba rendezett virágmotívumok gyakran vázából indáznak szét, melynek reneszánsz eredetére utal az „olasz korsó" elnevezés. A kiállítást rendező Nagy Vera kiemelte, hogy népi bútorfestés a harmadik nagy vásárhelyi népművészeti kincs. Egyediségét és különlegességét az adja, hogy ellentétben a vásárhelyi fazekassággal és hímzéssel, ez a szakma mára teljesen eltűnt - mondta el a Tornyai-múzeum néprajzkutatója.

A kiállítási termekben mintegy harminc bútor, köztük a legjellegzetesebb típusok lettek kiállítva: menyasszonyi (közismertebb nevén tulipános) ládák, tékák, székek, gondolkodószékek, padok, bölcsők és mívesen faragott és festett tükrök. Az utolsó teremben a restaurálás fázisait tekinthetik meg a látogatók: a kiállított bútordarabokon jól megfigyelhető a tárgyak eredeti és felújított állapota közötti különbség, valamint a restaurátorok által elvégzett pótlások és helyreállítási munkálatok is. Az egyik, 1851-ben készült téka bal oldala érintetlen, míg a krétával elkülönített jobb alsó mező a ráfestett rétegekből feltárt felületet mutatja be.