Gara Arnold 1882. február 25-én született Budapesten. Szülei eredetileg iparosnak szánták, ő azonban már tanuló évei alatt a művészeti pálya felé fordult: sokat rajzolt, eljárt esti akt-tanfolyamokra, egy ideig az Iparművészeti Iskola hallgatója is volt, majd Szablya - Frischauf Ferenc rajziskoláját látogatta. A napi megélhetést egy fényképező műtermi állás biztosította számára ez idő tájt. 1906-ban rövid ideig a Nagybányai művésztelepen is képezte magát. Első kiállított rajza 1905-ben a Műcsarnokban volt látható.

1909-ben tagja lett a két évvel korábban Szablya János által alapított Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesületének (KÉVE). A társaság a szecesszió internacionális ágához kapcsolódott, kiállításai képző- és iparművészeti tárgyakkal berendezett, tapétázott, növényekkel díszített interieur-ök voltak, ami hazánkban újdonságnak számított és igen gyorsan népszerű kiállítási formává vált. A Kéve művész tagjai ezáltal jelentős nyilvánosságot kaphattak így Gara Arnold is. Munkái rendszeresen megjelentek a Nemzeti Szalon és az Ernst-Múzeum kollektív kiállításain.

Elsősorban grafikai munkákat mutatott be, de kerámiatárgyakkal és olajfestményekkel is képviselte magát. A Kéve könyve című társulati folyóirat könyvdíszeit is ő készíttette 1912-1913-as évfolyamokban, A ház című művészeti és építészeti folyóiratnál szerzett tipográfiai tapasztalatait felhasználva.

1912 fordulópontot hozott számára, ő illusztrálhatta Móricz Zsigmond állatmeséit összegyűjtő kötetet, ami a Nyugat kiadásában jelent meg. A munka Móricz barátsága mellett komoly szakmai elismerést hozott, Gara Arnold pedig lehetőséget kapott, hogy számos igényes címlapot, betűdíszt, illusztrációt készítsen, művészi köntöst adjon a kortárs magyar szerzők műveinek, melyek közül számos látható kiállításunkon.

Az első világháborúban a sajtóhadiszállás tagja volt, itt az újságírók mellé beosztott fotósok, művészek feladatát látta el, azaz a háború eseményeit dokumentálta a saját eszközeivel, rajzokon, képeken. A háború után hazatérve, a Tanácsköztársaság híveként tervezett bélyegsorozatot, plakátot is, de legszebb munkáit az újonnan felvirágzó bibliofil könyvkiadásnak köszönhetjük.

Munkásságának legjelentősebb részét "pontozó" technikával készült rézkarcai alkotják, a lemezen színezett rézkarc műfajának szinte egyedüli hazai művelője volt a XX. század első évtizedeiben. Legsikerültebbek e műfajban 1920-ban, Puskin Anyeginjéhez készült karcai. 1921-ben Kleist: Die Marquise von O ... vagy a szintén kis példányszámban kiadott Turcsányi Elek: Koronelli dóm című kötetet is aprólékos, precíz rézkarcai teszik egyedivé.

Az 1920-as évek első felében a könyvillusztrációk mellett elsősorban ex librisek készítéséből és apró míves kerámia ékszerek eladásából tartotta fenn magát, de a festészetet sem hagyta el. 1923-ban alapító tagja volt a Paál László művészegyesületnek, a társaság tagjai elsősorban tájképfestőkként határozták meg magukat.

1926 májusában készült el a Magyar Parnasszus című órási kiállítású rézkarcalbuma, melyben modern magyar költők verseihez készített egész oldalas illusztrációkat.

Utolsó nagy megbízását 1928-ban Hatvany bárótól kapta, mely egy díszes porcelánteáskészlet volt és 1929-ben kiállításra került.

Vibráló, folyton alkotó, a tökéletességre törekvő művész volt, aki 1929. augusztus 19-én önkezével vetett véget életének.