Ebes területe - az ismert leletek tanúsága szerint - az újkőkortól kezdve lakott volt. A Berettyó, a Tócó, a Kondoros, valamint az Ágod-, Zsong- és Vér-völgy vizeinek egyesüléséből létrejött Kösely a Hortobágyon át a Tiszába folyt. Ezek a folyók mélyebb völgyeket alakítottak ki, a völgyek közötti mocsaras térségben kiemelkedő magaslatok pedig alkalmassá váltak emberi megtelepedésre. Az élethez szükséges feltételek adottak voltak: víztől védett szárazföld, víz és jó termőföld a földműveléshez. Ebesen az altalaj sárga agyag, amely alkalmas mind építkezésre (felmenő, vert falú épületek), mind pedig edények készítésére.

Az emberi megtelepedés a mai Ebes területén mintegy 6-7000 évvel ezelőtt kezdődött. A különböző népességek nyomait, hagyatékát a régészeti feltárásokból ismerjük. A legkorábban megtalált leleteket 1909-ben vették leltárba a Déri Múzeum törzsgyűjteményében: egy kis lakatot és egy tarajos sarkantyút, a következő bejegyzéssel: mindkettőt az elpusztult Ebesfalva határában találták.

A tervszerű kutatások tulajdonképpen 1988-89-ben kezdődtek, a Templomdomb és a Templomdűlő feltárásával. A 2000-es években a 4. sz. főút építését, valamint az ipartelepen folytatott építkezéseket megelőző, törvény által előírt feltárások alkalmával rendkívül nagy mennyiségű régészeti objektum és lelet került elő. A nagyközönség először láthatja ezeket a tárgyakat.

A kiállítás a mai, 60 éves Ebes község közigazgatási területén belül előkerült régészeti emlékek segítségével hat korszakot mutat be: az újkőkort, a vaskort, a római császárkort, az avar kort, a honfoglalás- és Árpád-kort, végül pedig a késő középkort.

A tárlat a Múzeum folyosóján folytatódik a történeti kiállítással, amely egészen napjainkig kíséri figyelemmel Ebes község fejlődését. A község 60. jubileumán ezzel szeretne tisztelegni itt élt őseink emlékének a Széchényi Ferenc Tájmúzeum.


A kiállított tárgyak a debreceni Déri Múzeum régészeti tárából, valamint a Széchényi Ferenc Tájmúzeum gyűjteményéből származnak.