A tibeti művészetben a szobrok és a képi ábrázolások mély, szimbolikus jelentéssel bírnak, mely túlmutat a tisztán esztétikai szempontokon: a céljuk az, hogy segítsék a gyakorlót a tudat természetének felismerésében. A buddhaformák a tudat különböző kvalitásait fejezik ki. A képeken rendszerint egy mandalában helyezkednek el, ami az őket körülvevő megvilágosodott energiamező "térképe". Ezek a festett (vagy néha homokból épített) alakzatok úgy néznek ki, mint egy palota alaprajza vagy légifelvétele.

Több buddhaforma kezében is látható dordzse (gyémánt), mely a tibeti buddhizmus legfontosabb jelképe: a tudat elpusztíthatatlan erejének, és együttérzéstől motivált hasznos módszereinek a szimbóluma. A másik gyakran feltűnő tárgy a csengő, a férfúi kvalitásokat megjelenítő dordzséval szemben a női minőségeket, az intuitív bölcsességet és a teret fejezi ki. Csengése a tanítások hangját, elhalkulása a mulandóságot jelképezi.

Fontos jelkép még a Nyugaton is használt olvasófüzérekhez hasonlatos mala, mely a mantrák számlálására szolgál, 108 szemből és egy központi, ún. buddhaszemből áll, és a szamszárából (a feltételekhez kötött létből) való kijutást jelképezi. A különböző vágóeszközök, tőrök és kardok általában a negatív érzelmek és merev elképzelések elvágását szimbolizálják.

A sztúpák (tib. csörten) a legősibb építészeti formák, a tudat tökéletességének szimbólumai, a béke és boldogság jelképei és - úgy tartják - rengeteg jókívánság megtestesülései. Az építmény szívében nagy tanítók és megvalósítók ereklyéi, Buddha tanításainak másolatai, mantratekercsek és más értékes tárgyak kapnak helyet. Általánosan nyolc különböző formájú sztúpát különböztetünk meg, melyek mindegyike Buddha életének valamely fontos állomására utal.

Tibet kincsei

Tibet kultúrája az emberiség szellemi örökségének egyik legkülönlegesebb darabja. Kincseit - melyek nagy része India hajdan virágzó civilizációjából érkezett - több, mint ezer éven át őrizték és gazdagították zavartalanul a Himalája hegyeinek védelmében.

Ám Tibet nem csak emiatt különleges: míg a Nyugat az anyagi világ megismerését és meghódítását tűzte ki célul történelme során, addig a Kelet "befelé haladt": arra törekedett, hogy megértse, hogyan működik az emberi tudat. Ezt nem énként, szellemként vagy lélekként határozta meg, hanem a testi és mentális benyomások életről életre vándorló áramlataként, ami végső természetét tekintve elválaszthatatlan a tértől, elpusztíthatatlan, és határtalan tudatosságként tapasztalja önmagát. Felismerve valódi lényegét - úgy tartják - félelemnélkülivé válunk, önmagától keletkező örömöt tapasztalunk, és aktív együttérzést fejezünk ki.

A szobrok és tekercsképek (tib. thangkák) egyaránt e belső világról tanúskodnak: a különbö- ző formák mind a tudat tökéletes tulajdonságainak szimbólumai. A műalkotásokban - melyek egyben meditációs "eszközök" is - elválaszthatatlan a művészi kifejezés a belső fejlődésre való inspirációtól.

Az itt látható műkincsek így nem csupán egy letűnt kultúra utolsó emlékei, hanem időtlen, minden emberben ott élő értékek közvetítői.