A kiállítás a múzeum nemzetközileg is számon tartott gazdag gyűjteményéből a legjellemzőbb kőemlék típusokat mutatja be: urnatartó kőedényt, sírköveket, szarkofágokat, kis, templom formájú síremlékek elemeit, isteneknek szentelt fogadalmi oltárokat és építkezéseket megörökítő feliratokat.

A feliratállítás szokása, a római kultúra részeként, a kor számos technikai újításával együtt, a Pannonia földjére érkező római katonák hatására honosodott meg a kelta és illyr őslakosság körében. A katonai csapatok legénysége és a tábor közelében letelepedett, leszerelt katonák számára a csapatok kőfaragó műhelyeiben készítették a sírköveket.

A kőemlékek a Pannoniára vonatkozó történeti, művészettörténeti ismereteinket egészítik ki egy olyan korban, amelyből csak kevés történetírói adat maradt fenn. A kőemlékek feliratai hírt adnak a tartomány bennszülött lakosságának és a római bevándorlók társadalmának, hivatalainak felépítéséről, adatokat tartalmaznak a gazdasági életre, a katonai csapatok állomáshelyeire vagy a katonák származására vonatkozóan. A hadtörténeti és politikai eseményekre is a feliratokból következtethetünk.

A felirat nélküli és domborműves kőemlékek alapján megismerhetjük a rómaiak temetkezési szokásait, és a korabeli viseletet, valamint az itt lakók mindennapjaiba is bepillanthatunk. A pannoniai köveken gyakori a kocsijelenetek ábrázolása, amely egyes kutatók véleménye szerint azzal magyarázható, hogy a bennszülöttek hite szerint az elhunytak kocsin utaztak a túlvilágra.

A pannoniai kőfaragás jellegzetes vonása, hogy igen sok kövön megjelennek a görög-római istenvilág alakjai. A divatot a szomszédos tartomány, Noricum fővárosából Aquincumba áttelepült kőfaragók honosították meg, a Kr.u. 2. század közepe táján. A többnyire síremlékeket díszítő mitológiai jeleneteket a birodalomszerte használt mintakönyvekből választották ki.

A pannoniai lakosság körében legnépszerűbb istenségek szentélyeiben állították fel az isten alakját és mítoszát ábrázoló fogadalmi emléket.

A Kr.u. 3. század közepe óta, a gyakori barbár támadások miatt megtizedelt és elszegényedett lakosság egyre kevesebbet tudott áldozni kőemlékek állítására. A 4. századból ismét több kőemléket - általában egyszerű kerettel ellátott, minden díszt nélkülöző sírtáblát - ismerünk. Ekkor a korábban készült szarkofágok közül sokat újból temetkezésre használnak fel. A romos városok és vidéki villák, valamint a régi temetők sírköveit pedig gyakran építőanyagként használják fel.