A Hegyalja szőlőművelése már a középkorban is jelentős volt, de különösen a XVI. század második felétől lendült fel. Számos főúr és felvidéki város igyekezett itt szőlőbirtokot szerezni. A XVII. században a Rákócziak voltak a legnagyobb szőlőtulajdonosok, akik sokat tettek a szőlőművelés fejlesztéséért.

A Hegyalja legjellemzőbb szőlőfajtája a furmint, a hárslevelű és a balafánt. A szüret kezdetének hagyományos időpontja pedig október 28-a, Simon-Júda napja. Az emberek a szüreti munkálatokat nemek szerint osztották fel egymás közt: az asszonyok és leányok szedték a szőlőt, válogatták az aszúszemeket, a férfiak pedig puttonyban hordták a gyűjtőhelyre. Az aszút péppé taposták vagy őrölték, és egy gönci hordó óborhoz annyi puttonnyal adtak, amilyen minőségű aszúbort akartak nyerni belőle. Innen az elnevezés: 3, 4, 5 puttonyos aszú.

A szamorodni olyan fürtökből készült, amelyből nem szedték ki az aszúszemeket. Ennek törkölyéből nyerték a fordítást.

A hegyaljai bor a középkortól kezdve messze vidékekre eljutott. Különösen a lengyelek, németek, oroszok kedvelték, de a XIX. századtól Anglia, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok is a rendszeres fogyasztók sorába lépett.

A kiállítás az évi szőlészeti, borászati munkák sorrendjében bőséggel és a változatok gazdagságával tárja a közönség elé a szőlőművelés és feldolgozás különböző eszközeit, a kádármesterség, a hordókészítés szerszámait és munkafolyamatát.