Gyurkovich Tibor első festményét (Glatz Oszkár: Kislány piros fejkendőben) 1929-ben vásárolta. Gyűjteményét fokozatosan alakította ki és szaporította évről-évre egészen haláláig, 1978-ig.

A törzsanyag kétségkívül a reformkori alkotók - Barabás Miklós, Borsos József, Kozma Sándor, Marastoni Jakab, ifj. Markó Károly stb,. - és a hazai történelmi-akadémikus vonulatot képviselők - Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Gyárfás Jenő, Zichy Mihály, Keleti Gusztáv stb. - műveire támaszkodik. Ezt egészítik ki a magyar realizmust - Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Rudnay Gyula, Koszta József -, a plain-air művészetet - Szinyei Merse Pál -, a nagybányai festészetet - Ferenczy Károly, Maticska Jenő, Csók István, Glatz Oszkár -, a szecessziót - Körösfői-Kriesch Aladár, Jaschik Álmos -, a posztimpresszionizmust - Vaszary János, Rippl-Rónai József stb. -, valamint a modern tartalmi és formai újítást képviselő alkotók - Nemes Lampérth József, Domanovszky Endre - festményei, grafikai lapjai.

Gyurkovich Tibor nyitottságára jellemző, hogy nem zárkózott el a tetszését elnyerő, ám kevésbé ismert vagy éppen ismeretlen alkotók művészeti produktumainak begyűjtésétől sem. Ennek az úttörő feladatnak, elhivatottságnak vállalása és az ezzel járó áldozatos kutatómunkának eredménye lett az, hogy a magyar művészeti szakmai- és köztudatba bevonulhatott Sterio Károly, a XIX. században tevékenykedő festőművész neve.

A Gyurkovich-kollekcióban megjelenő alkotók névsora impozáns, ám ennek ellenére, a gyűjtemény művészeti színvonala igen hullámzó. Akadnak benne egészen kiváló, elsőrangú munkák (mint pl. Borsos József, Canzi Ágost, Glatz Oszkár, Vaszary János festményei), de olyanok is, amelyek csupán vázlatok, vagy alkotóik nem éppen magas szinvonalúnak mondható művei. Egyenetlenségei dacára, Gyurkovich Tibor és felesége gyűjteménye nemcsak az egyik leggazdagabb, de az egyik legnívósabb ilyen jellegű hazai kollekció is egyben.