A dogmatikai megfontolások (képek, szobrok, ereklyék imádásának tilalma) ellenére a legszegényebb református közösség is emelkedett lélekkel alakította Istennel való találkozásának színhelyét. Ennek köszönhetően a tapasztott falú, kicsiny, fehér templomok igen gyakran gyönyörűen festett bútorzattal készültek, a magyar ötvösség remekeit és a hazai hímzőkultúra kincseit tartogatják.

Kiállításunk válogatást ad a falusi asztalos és kerékgyártó mesterek igényesen formált, színes-virágos bútoraiból, szószék koronáiból, kazettás mennyezetekből és a tiszántúli temetők vidékenként jellegzetesen változó fejfáiból, festett koporsóiból.

Debrecen a hazai ötvösség kivételes jelentőségű központja volt. A reneszánsz hagyományokat őrző helyi mesterek aranyozott ezüst "oszlopdíszes" kannáikkal, "verejtékes" és "harangvirágos" serlegeikkel jellegzetes stílust alakítottak ki. A debreceni és augsburgi ötvösök, ón és rézművesek munkáinak sokasága mellett a kiállítás igen gazdag a XVII-XVIII. századi magyar textiliákban.

A tárlókban nyomon követhető, hogyan formálódott ki a reneszánsz és az oszmán-török hatások szintéziséből egy sajátosan magyar stílus.