Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született Szklabonyán, abban a kis faluban, ahol édesapja letelepedett, aki a mészárosság és kocsmárosság után, a nemesi életmódhoz illőbben, önálló gazdaságot vezetett.

Mikszáth iskolaévei után, jogi tanulmányait berekesztvén 1871-ben azzal a szándékkal tért haza Pestről, hogy hivatalt nyerve nyilvános szerepet kapjon a vármegye színpadán, Balassagyarmaton. Ám folyamodványát a főispán elutasítólag visszaküldte. Tiszteletbeli aljegyzőként, ügyvédi joggyakornokként, majd a Nógrádi Lapok éles szemű munkatársaként azonban kiváló ismerőjévé és megörökítőjévé vált a megyei életnek. Számos munkája tanúskodik erről.

Az egyhangú, unalmas mindennapokban a kártyacsaták, a cigányos mulatozások, az időnkénti zajos választási csatározások jelentettek egy kis izgalmat. Ennek az életnek azonban igen hamar hátat fordított. A vármegyén élő ifjú Mikszáth lelkét az egyik Mauks lány, a későbbi feleség, Ilona szerelme melengette; s az érvényesülés vágya hajtotta és vezette írói pályára, el Nógrádból.

A Szegedi Naplónál alkotókedve korlátlan teret, a városban kedves barátokat, szellemes társas életet, jólétet talál. Budapest azonban az a hely, az a közeg, ahová az író mindig is vágyott...

Legotthonosabban a szerkesztőségek világában mozgott. 25 éven át volt a Pesti Hírlap munkatársa, 1896-ban, a millennium évében pedig őt választották a Budapesti Ujságírók Egyesülete elnökéül. Írói sikerei és közvéleményt formáló újságírói népszerűsége következtében 40 évesen fogast kaphatott a Házban, azaz képviselővé választották.

Mikszáth szívesen megfordult a főváros "közhelyein" is, a szabadelvű párt klubjában, a Nemzeti Kaszinóban, az Angol Királynő Szállodában, a Steingassner Kávéházban; a társas élet közkedvelt alakja volt: a Mikszáth-asztaltársaságnak Gundel János egyenesen külön termet tartott fenn.

Mikszáth élete végén megérhette, hogy Szegeden utcát, Pesten teret neveztek el róla, Horpácson további birtokot kapott, Szklabonya Mikszáthfalva lett. 1910-ben, röviddel halála előtt megtört testtel, kicsit fáradó lélekkel, de elevenen friss alkotó szellemmel és kritikusan figyelő szemmel még részt vett a tiszteletére rendezett Vigadóbeli jubileumi ünnepségen. Jókai kapcsán írta le az ideillő sorokat: "írói jubileuma alkalmából, mikor olyan szédítő magasan állott hírben, dicsőségben, emberszeretetében hagyott volna itt."