A kezdetek

Az ajaki cifra pitvarok történetét kutatva körülbelül egy évszázadot kell visszamenni az időben. Ezt a falfestési eljárást az ajaki parasztasszonyok valamikor a 19 és 20-ik század fordulóján teremtették meg. A sárgára vagy szürkére meszelt pitvar falát fehér mészfoltokkal díszítették. Az ügyesebb asszonyok négy szeletbe vágott, csipkézett szélű kolompért mártogattak mészbe ecset helyett. Gácsér Jánosné alkalmazta először a több színű, úgynevezett fukszia virágos cifrázást, amihez pamacsot használt. Tőle tanulta és fejlesztette tovább a festést Takácsné Ragány Anna, akinek sikerült „iskolát” teremtenie Ajakon. A fukszia virágos cifrázással egy időben volt divatos a fal nemzetiszín kockákkal való díszítése, és a kettő kombinációjából alakult ki - még az első világháború előtt - a rózsás-madaras festés, amely az ő nevéhez fűződik.(Takácsné 1969-ben halt meg.) Az erőteljes színek használata, a zsúfolásra való törekvés, nemcsak a pitvar cifra festésében jelentkezett, hanem az ajaki viseleten, a lassan kiszínesedő szedett szőtteseken, és a házfalon kívül, belül egyaránt.

Milyen volt az ajaki ház?

Az ajaki házak a múltban az utca felől többnyire véggel voltak építve. A homokos agyagtalaj igen alkalmas a vert fal megépítésére, mert tapadós és erősen köt. Tüzelőberendezése, jellege szerint az ajaki ház az alföldi lakóháztípushoz tartozik, pendelykéményes konyha-pitvarával és kemencés szobájával. A füstös háznak mennyezete nem volt, föléje pendelykémény borult, amely sípjával a tetőn át a szabadba nyílt. A pendelykémény később kisebb lett, s a füstös házat pitvarra és kéményaljára osztotta. A kéményaljába nyílt a boglyakemence nyílása. Ha két család lakott együtt, mind az első házban, mind pedig a hátsóban volt kemence. A pitvart a füstös kéményaljától mestergerenda, majd boltív választotta el. Ez a változás tette lehetővé, hogy az egyszerű mészfoltokkal történő falfestés helyébe bonyolultabb, díszesebb festési eljárás lépjen, ugyanis a füsttől jobban védett előtér, pitvar alkalmassá vált erre.

A cifrázás virágkora

A Takácsné Ragány Anna által kialakított cifra pitvarfestés hamar elterjedt Ajakon. A közösség jó befogadónak bizonyult. Takácsné tanítványai közül néhány asszony – Balaskó Ferencné, Gerzsenyi Istvánné, Molnár Jánosné, Rozinka Bertalanné – cifrázó készsége művészi szintre emelkedett. Mindegyiküknek sikerült egyéni módon használnia a közös motívumkincset, és ugyancsak egyéni módon alakítania a kompozíciók színritmusát. A gondosan bemeszelt falat sárga vagy égszínkék festékkel fedték be. Ha a korábbi cifrázás nyomait el kellett tüntetni, háromszor is lemeszelték. A pitvar külső és belső boltívét, és az összes füstjárta területet kicifrázták. Először az „ajját szegték” be. (A szegélydíszben zsúfolásra, tömörségre való törekvés jelentkezik.) A szabadon maradt felületet jó szemmértékkel rozmaringos kockákba osztották. A kockák mindegyike zárt kompozíció, közepére dús, tarka virágcsokor kerül, tetején gyakran kakas ül, töves és cserepes virág váltakozik meghatározott sorrendben. Az egyes kockák centrálisan komponáltak, ez azonban nem jelent egyhangúságot, hanem megnyugtató rendet sugall. A kezdő motívumsor megfestése volt a legnehezebb feladat, ezt a munkát a „főmester” csinálta, míg a fal gondos lemeszelése, festése és a rozmaringos kockákba kerülő „rózsa” cifrázása a háziasszony gondja volt.

A cifrázást nem tekintették munkának, „dolog közben” csinálták, néha egy hétig is eltartott. A díszes pitvarban sok öröme telt készítőjének. A faluszerte ismert cifrázók időnként hárman-négyen is összeálltak, felvállaltak egy-egy pitvarfestést, így három nap alatt elkészültek, sokszor mécs világánál is folytatva a cifrázást. Mindegyikük más típusú rózsát festett a rozmaringos kockákba, de a váltakozó minták meghatározott sorrendben követték egymást, így a kompozíció végül is harmonikus egységet alkotott. Az egyhangúság elkerüléséért az ismétlődő virágok színe változott. A nagy felület, a festés technikája nagyobb szabadságot biztosított az alkotónak miden más népművészeti ágnál a természet minél hűségesebb utánzására. Idegenek részére sohasem vállaltak cifrázást, rokonoknak, jó szomszédoknak szívességből, vagy a nekik nyújtott segítség viszonzásaképpen. A cifrázó asszonyok, lányok igen megbecsült tagjai voltak a falu társadalmának. A cifrázáshoz értő eladólánynak nagyobb volt az értéke, a legények szívesebben jártak udvarolni az ilyen ügyes lányhoz.

Gyors hanyatlás

Az időkkel azonban Ajakon is együtt változtak az építkezési szokások. A pendelykémény kisebbedni kezdett, kisebbedését pedig a kéményalja egy részének a lepadolása követte. Végül a konyha fölé teljes terjedelemében mennyezet került. A pitvar elvesztette korábbi szerepét. A boltív alatti részt sok helyen ledeszkázták, s az így nyert hátsó teret szerszámos kamrának használták. A lepadlásolt pitvarba már nem illet bele a cifrázás.

Ma már egyetlen cifrázott pitvart sem találhatunk Ajakon. Ezért is értékes számunkra a Rétközi Múzeumban felállított festett pitvarú ajaki ház, amely Hasujó Mihályné és leánya munkája, aki egyike volt az utolsó ajaki festőasszonyoknak. Míg a kalocsai pingálóasszonyok híre bejárta a világot, addig ajaki társaikról, az ajaki cifra pitvarok festőasszonyairól kevesen tudnak, pedig alkotásaik a kalocsaiakéval azonos értékű népművészeti megnyilatkozások. Műveik megőrzésével tartozunk nekik.