A kiállítás általános képet ad arról, hogy Magyarországon a korszerű, nagyipari jellegű, tőkés termelési módszerekre való áttérés csak nagyon lassan bontakozott ki, melynek oka a vállalkozási kedv és a tőke hiánya mellett, főleg a korlátozóan ható, tudatos osztrák iparpolitika volt. A reformkor vezéralakjai éppen ezért tekintették legfontosabb feladatnak ipari elmaradottságunk felszámolását. Kossuth Lajos lelkes szervező munkája nyomán 1842-ben létrejött az Iparegyesület. Ugyanennek az évnek a nyarán, a Pesti Vigadóban megrendezték az Első Magyar Iparműkiállítást. Ugyancsak Kossuth szervezésében jött létre 1845-ben a Gyáralapító Társaság, melynek első alelnöke gróf Széchenyi István volt. A mai Műegyetem elődje, a József Ipartanoda pedig 1847-ben alakult meg.

A vegyi iparágak a reformkorban többnyire még változatlan technológiával ugyanúgy termeltek, mint az előző században, noha az üzemek száma megszaporodott. Ekkoriban fejlődött ki a majolika-, a keménycserép- és a porcelángyártás; ez időben létesült a Herendi Porcelángyár is (1826).

Érdekesség, hogy az általános hiedelemmel ellentétben nem a bor, hanem a sör volt népünk legrégebben ismert erjesztett itala. A "sernevelés" ismeretét már a honfoglalók hozták magukkal. Nagyüzemi sörgyártással azonban először csak a 19. században találkozunk: az első korszerűen berendezett sörgyáraink egyike az Ercsi Sörgyár volt.

A napóleoni háborúkkal kapcsolatos tengeri blokád terelte a figyelmet Európában a honi termesztésű növényből való cukor előállítására. Hazánkban Tessedik Sámuel készített először cukorrépából szörpöt és cukrot.

A textilfestés, ill. a kékfestő eljárás is ebben az időben terjedt el Magyarországon. Gazdasági jelentőségére jellemző, hogy pl. 1843-ban összes importunk 20%-a a gyarmatokról származó indigó volt. A sok hazai kékfestőműhely egyikéből fejlődött ki a hatalmas Goldberger Textilgyár is.

A XIX. század első szilveszterét még gyertyák és mécsesek fénye mellett ünnepelték hazánkban, de a korszerűbb megoldásra irányuló igények egyre sürgetőbben jelentkeztek. Széchenyi István első angliai útjáról 1816-ban hazatérve "gázfőző készüléket" készített nagycenki kastélyának ellátására. 1837-ben az új Nemzeti Színházat is házi gázelőállítóval szerelték fel és világították ki. Jókai szerint "a gáznak kicsit áporodott savanyúkáposzta szaga volt, de eltűrtük nemzeti büszkeségből".

A kiállítás bemutatja a tűzgyújtás ősi eszközeit is: a kovakövet és a taplót felváltó "mártó gyufát", ill. az Irinyi által tökéletesített dörzsgyufát, mely már nem robbant, hanem "zajongás nélkül gyulladt".