Állandó kiállításunk Barcs életét és kultúráját mutatja be a kezdeti időktől egészen a közelmúltig. Ennek megfelelően először azokat a régészeti leleteket mutatjuk be, amelyek Barcson és környékén kerültek elő, és bepillantást engednek a történelem előtti időkben itt élt emberek életébe. A régészeti lelőhelyeken legnagyobb számban a mindennapi élet eszközei, tárgyai kerülnek elő. A vitrineket szemlélve bepillantást nyerhetünk elődeink otthonaiba is. Zömében kerámiákat látunk, melyeknek anyaga évezredekig ellenállt az idő rombolásának. Egy-egy jellegzetes kerámia alapján a lelőhelyek kora meghatározható.

A török hódoltság időszaka (1526-1686) Barcs történetében kétszeresen is fordulópontot jelent. Egyrészt mivel a gyakori dúlások és fosztogatások következtében a lakosság elmenekült, illetve teljesen kicserélődött, Barcs három nemzetiségű településsé vált, másrészt pedig a hódoltság végét követő időszaktól már nem csak tárgyi, hanem írásos történeti dokumentumok is nagyobb számban maradtak fönn. A hódoltság idején fennállt barcsi török palánkvár a város legjelentősebb régészeti lelőhelye, amelynek teljes feltárása napjainkban is folyik.

A környék népének életében meghatározó szerepet játszott a Dráva folyó. A varsa, a szigony és a vetőháló a hagyományos halászat nélkülözhetetlen eszközei voltak. Munkaeszközeiket a halászok halászládában tárolták. Az egyik utolsó barcsi halász ládája és fényképe is kiállításunkat gazdagítja.

A céhek a kézművesek nagy hatáskörrel rendelkező, szakmánkénti testületei vagy egyesülései voltak a feudalizmus korában. Rendkívül zárt, szigorú szabályok között élő közösségek voltak. Élükön a céhmester állt, aki a céh összetartozásának jelképeit, a céhládát, a védőszent szobrát, a céhkancsót stb. őrizte. A kiállításban látható a Barcsi Vegyes Céh által Resetár János takács legény számára 1840-ben kiállított Vándorló Könyv. Ez a dokumentum őrizte meg a céh addig ismert egyetlen, vörös viaszba nyomott pecsétlenyomatát.

Takácsok és parasztasszonyok egyaránt készítettek különféle ruhákat és szőtteseket. A kész textilt színes hímzéssel díszítették. A barcsi díszítőművészetre jellemző motívumgazdagság és sokszínűség a városunkban lakó különböző etnikai csoportok együttes jelenlétének köszönhető. A török kiűzésére irányuló felszabadító háború alatt teljesen elnéptelenedett Barcsra ugyanis a 18. század folyamán magyarok, németek és horvátok is költöztek, akiket a 19. században a beás cigányok követtek. A több nemzetiség által lakott Barcsnak tehát közel 300 éves hagyománya van.

A kiállítást lezárásaként a polgári családok életéből villantunk fel részleteket. Azt a jelentős változást szeretnénk érzékeltetni, mely a Barcson is megjelenő polgárságnak volt köszönhető. Fejlődött a kereskedelem, a vasúti közlekedés és a drávai hajózás, valamint több jelentős üzem is létesült. A településen pezsgő társadalmi élet folyt. Barcs 20. századi fejlődése az 1979. évi várossá avatásában csúcsosodik ki.

Mészáros Ádám, Banicz László