A Türr István Múzeum 1984-ben rendezett Élet a Dunán című kiállítása a 21. század elejére megérdemelte, hogy új köntösben álljon ismét a nagyközönség elé, így nyitotta meg kapuit 2001-ben a régi címén a megújult állandó kiállítás.

A rendezők (Solymos Ede és Merk Zsuzsa) megtartották a régi tárlat lényegi koncepcióját és anyagát, amelyben helyet kap a halászok, hajósok, és kereskedők életformájának, illetve életmódjának felidézése. A rendezés során kitűzött cél volt a kiállítást minimális tartalmi változtatással, ugyanakkor az installáció és a látványelemek (fényképek, grafikák, megvilágítás) minőségi feljavításával és kiegészítésével élvezetesebbé tenni.

A belépő látogatók először Marsigli, itáliai hadmérnök 18. századi térképén tekinthetik meg a Duna által sűrűn öntözött Baja környéki táj korabeli képét. A kiállítás egy hosszú terem két oldalán vonul végig, melyben az első tematikus egység a halfeldolgozást és értékesítést mutatja be. A kifogott hal először a ladikba, majd a hozzákötött nyargaló bárkába került. A halpiacon az értékesítésig faragott orrtőkés állóbárkában tartották a halakat, innen kerültek a kisebbek a vevő szákjába, a nagyok pedig a halhasító asztalra.

A Baja környéki hajóácsok, helyi nevükön superok tervrajzok nélkül, tapasztalatszerűen készítették a vízi közlekedésre szolgáló fahajókat, dereglyéket és a gabonaőrlő hajómalmokat. A kiállításban következő egységként szerszámaik és a munkájukat bemutató fotók kerültek az álló tárlókra. A gabonaszállításra használt ún. bőgőshajók díszes orrtőkéjét a hajók elöregedését követően a hajósmesterek gyakran ásták le házuk elé cégérnek. Egy ilyen kiszolgált orrtőke őrzi a kiállításban a dunai hajósok emlékét.

Az enteriőrszerűen berendezett halásztanya előtt bográcsban halászlét főző halász áll, kunyhójában pedig csizmája, szerszámai. Az építmény melletti sarokban egy érdekes szerszám, a kagylófésű látható, mellyel a sekély vizű részeken lehetett a fenékről összegereblyézni a kagylókat, melyekből kanalat és gombot készített az ügyes kezű halász.

A tanya mellett felállítva látható a pók vagy kukucska néven ismert nyomóháló, mellette pedig egy fából kivájt csónyik. Az egész kiállításon végigvonul a halászeszközök garmadája, láthatunk többek között különféle vessző és hálótapogatókat, millinget, csontos kecét, érzős csuhét, kerítőhálót, tükröshálót, leshálót.

Baját a 18-19. században a dunai kereskedelem éltette. A Dunán felállított vízimalmok kerekét a folyó hajtotta, ami fogaskerék áttétellel adta át az energiát a malomkőnek és a segédberendezéseknek. A kiállításon megtekinthető egy hajómalom makettje.

A céhes élet nyomait őrzik a régi molnár és halász cégérek, céhládák, protokollumok, pecsétek. Ebben a tematikai egységben kapott helyet a molnárok védőszentje, a vízen járók patrónusa, Nepomuki Szent János faszobra. A szent kultuszát jelzi, hogy Baján már az 1760-as évektől kápolnát emeltek tiszteletére.

A Duna édesvízi halfaunájának, a múzeumban látható preparált állatai közül a látogatók által legkedveltebb a tokfélék családjába tartozó viza. A hal hosszúsága akár a 9 métert is elérhette, súlya pedig a több mázsát is. Ikrájából kaviárt készítettek, hólyagját pedig borderítésre használták.