Boldizsár István 1897. július 29-én született Orosházán. Annak a Nagybányai Iskolának harmadik generációjához tartozott, amely 1986-ban alakult és hosszú időre meghatározta a magyar képzőművészet fejlődését. Orosházán nevelkedett, érdeklődése a művészet iránt onnan ébredt, hogy anyai ágon rokona volt a híres Tornyai Jánosnak. Hamar felfedezték tehetségét.

1917 nyarán került először Nagybányára a Képzőművészeti Főiskola növendékeként, s ez az élmény egész későbbi munkásságára nagy hatással volt. 1920-ban beiratkozott a Müncheni Akadémiára, ahol elsajátította a rézkarcolás technikáját. 1924-től újra Budapesten él, ahol mély barátságot kötött Szőnyi Istvánnal, aki nagy hatással volt Boldizsár rézkarctechnikájára. Először 1928-ban tűnt fel rézkarcaival, egy Rómában rendezett magyar kiállításon, majd 1930-ban elnyerte a Szinyei Merse Társaság Zichy Mihály grafikai díját.

Rézkarcai témája dokumentatív jelentőségűek, mert vállalta, hogy az Alföld, azóta már megváltozott vidékének "emléket", örökérvényt biztosítson. Az 1940-es évektől a Budapesti Képzőművészeti Főiskola festészet és alakrajz tanára. Tanítványaival nyaranta járnak le a Balatonra festeni, melyek alkalmával örökítette meg vásznain a magyar tengert.

A technikai kérdések mindig foglalkoztatták Boldizsár Istvánt. Képei ragyogó színhatását úgy érte el, hogy az olajfestéket, temperát és a velencei terpentinkeveréket együtt alkalmazta. A későbbiekben egyre több portrérendelést kapott vezető államférfiaktól és közéleti személyektől. A legtöbb művésztársát is megörökítette, mint például Csók Istvánt. Egyik leghíresebb portréját Iványi Grünwald Béláról közvetlen a művész halála előtt festette. Ezek nagyon karakterisztikus, és a lelki mélységet, személyiséget is éreztetni tudó alkotások. Rézkarc műfajában is készített portrét, Semmelweis Ignác képmása a leghíresebb.

A virágcsendéletekben egy másik arcát ismerhetjük meg. Szinte élővé varázsolta a "halott természetet". Kiemeli a háttérből a csokrot, jó színkontrasztokat használ.

Boldizsár István bejárta az egész országot, de életének utolsó évtizedében a szülőföldjére vágyott vissza, az Alföld tájai ragadták meg leginkább képzeletét. Mindszenten házat bérelt, ide és később Nagyszénásra gyakran visszajárt dolgozni. Festészete kiteljesedik, expresszív lesz, színvilága szinte drámai hangulatot áraszt. Még életében szülővárosa iránti ragaszkodásból 1977-ben 36 festményt ajándékozott Orosházának és nyílt meg az ő nevével egy képtár.