Németh János immár hetedfél évtizede született Zalaegerszegen. Minden útját követően ide tért vissza, és nem is tud, nem is akar elszakadni innen. Nem csupán az utcán botlik lépten-nyomon ismerősökbe, de ismeri a város házait, utcáit, tereit, fáit, és ismeri a települést körülölelő dombokat, az alattuk csörgedező patakokat, a dombhátra felfutó, gyöngyöző bor ígéretét hordozó szőlősorokat, a lengő kalászokkal ékes mezőket, éppúgy mint a félhomályos, hűvös göcseji erdők titokzatos világát is.

Gyönyörködik az emberkéz-alkotta ősi templomok hófehér falában, a csengő muzsikát hordozó harangtornyokban, a Megváltó teste által megszentelt útszéli feszületekben, a védelmező szentszobrokban. Ismeri az egyszerű alkotásokat létrehozó emberek generációk során keresztül halmozódó bölcsességét, átéli világlátásukat. Közülük való.

Bár az Iparművészeti Főiskolán a legkiválóbb mesterek képezték, elismert művészként bejárta a fél világot, megismerte és alkotásaiban felhasználja a nagy kultúrkörök sokat csodált alkotóinak üzenetét, mindig is közülük való marad. Az a művész, aki a zalai emberek számára ajtót nyitott a világra, azonban ezen az ajtón a másik oldalról is van átjárás.

Bárhol jelenjenek is meg a zalai föld sarát a művész leleményességével átlényegítő művei, köztéren vagy kiállítótermek hangsúlyos pontjain, mindig annak a göcseji embernek a múltat a jelenben is megélő életszemléletét sugározzák, aki pontosan tudja, hogy annak szerves részeként felelősséggel tartozik a világ folyásáért és jó sáfárként a neki adatott javakért. Németh János minden munkája ezt a felelősséget tükrözi.

Kostyál László