A száz esztendővel ezelőtt, 1913. március 1-jén, a Somogy megyei Balatonki litin született Kálmán Gyulának az 1920-as évek végén kezdődött tárgyalkotó népművész pályája a magyar népművészet, népi iparművészet alakulásának, társadalmi elismertségének jó példája.

Kézimunkatanára, Varjas Margit a siófoki polgári iskolában felfigyelt a több generáción keresztül bognár ősöktől származó kisdiák rajzkészségére, kézügyességére. Faragásáért az iskola önképzőkörében dicséretet kapott. A polgári iskola elvégzése után ősei mesterségét, a bognáripart választotta.

Faragására az 1930-as évek elején Sík Sándor költő figyelt fel a Balaton partján. Sík Sándor ajánlotta be a fiatal fafaragót a Magyar Iparművészeti Társulatnál. Az Iparművészeti Társulat munkáiból mintákat kért. Beküldött fafaragásai közül a fával bevont, gömb alakú unicumos üveg az 1932-ben Rio de Janeiróban rendezett világkiállításon díjat nyert. Az unicumos butykos faborításának felületét faragással díszítette. Már ekkor faragott dobozokat, tulipános ládákat, szekrényeket, tálasokat is, közülük számos Hollandiába, Németországba is elkerült. Mintakincsét elsősorban a matyó népművészetből merítette.

1950-től a Fejér megyei Mezőkomáromban élt, és negyedszázadon át a Népművészek Szövetkezetének tagjaként hivatásos népművészként dolgozott. Munkája során mintegy kétszázféle tárgyat tervezett, amelyeken domború faragásokkal növényi motívumokból (vadrózsa, cseresznyelevél, őszibaracklevél, tulipán) összeállított mintakincset alkalmazott. Lendületesen faragott, jól kiemelkedő szívminták, gazdagon burjánzó, nagy levelek töltik meg tárgyait. Mintáinak felületét aprólékosan díszítette: magába a mintába is faragott levélerezetet, apróbb leveleket. A rendelkezésére álló felületet teljesen kitöltötte a jól megtervezett faragással, tárgyai sajátos telítettséget mutatnak. Kálmán Gyula a Mezőföld hagyományteremtő fafaragó népművésze.

Munkái szép számban külföldre, a tengerentúlra is eljutottak. 1954-ben a népi iparművész, 1966-ban a népművészet mestere címet nyerte el. Munkássága elismeréseként 1969-ben elsőként neki ítélték Fejér megye közművelődési díját, a Velinszky-díjat. 1998-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztet vehette át.

Munkáit több közgyűjtemény őrzi. 1995-ben a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményének 12 fafaragást ajándékozott: unicumos butykost (viaszalmafa), körtefából, diófából készült bonbonièreket, diófa kenyerestálat, zöldjuharból faragott cigarettakínálót, cseresznyefa hamutartót, szelídgesztenye, diófa gyertyatartót, tiszafa papírvágó kést és karcolt díszítésű kabaktököt. Kiállításunkon e tárgyakat gyermekei ifj. Kálmá n Gyula és Kálmán Edit által őrzött faragásokkal, dokumentumokkal egészítettük ki.

Bemutatjuk fafaragó szerszámait, a lánya számára faragott támlásszéket, képkereteit, okleveleit, híres emberek hozzá írt leveleit (pl. Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas, Béres Ferenc népdalénekes, Őrösi Pál Zoltán méhész, egyetemi tanár levelét). Kálmán Gyula Mezőkomáromban hunyt el 2000. július 4-én. Több mint hat évtizedes alkotó munkájával maradandó értékekkel gyarapította a XX. századi tárgyalkotó népművészet, a magyar népifafaragás formavilágát.