Barcsay Jenő (1900-1988) a 20. századi magyar művészet egyik legmeghatározóbb egyénisége, aki festőként és tanárként is jelentős hatást gyakorolt művészgenerációk sorára. Barcsay Jenő 115 évvel ezelőtt, 1900. január 14-én született az erdélyi Katonán. 1919 és 1924 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. 1925-ben ismerte meg Endre Bélát, 1925 és 1928 között a nyarakat Mártélyon töltötte.

Kétszer is járt Párizsban ösztöndíjjal; az ott felfedezett kubizmus alapvetően befolyásolta stílusának alakulását. Szentendre városa és a környező táj egy életre meghatározóvá vált számára. A harmincas évek elején együtt alkotott a szentenderei művésztelepen Tornyai Jánossal. 1945-től közel három évtizeden át a Képzőművészeti Főiskolán az anatómia és tárgyábrázolás professzora volt. Világhírű, több nyelvre lefordított Művészeti Anatómia című könyve mai napig alapműnek számít a képzőművészeti oktatásban.

Barcsay 1954-ben kapta meg a Kossuth-díjat, 1978-ban nyílt meg Szentendrén a Barcsay Múzeum állandó kiállítása, amelynek anyagát maga a mester válogatta és rendezte. Halála előtt jelentékeny számú művet adományozott a Tornyai János Múzeumnak. 1988. április 2-án hunyt el Budapesten.

A hódmezővásárhelyi kiállításon közel 280 műtárgyon keresztül elevenednek meg Barcsay Jenő hatalmas életművének állomásai; korai időszakának a francia kubizmus szellemében fogant tájképeitől az ötvenes években készített művészeti anatómia rajzain keresztül, egészen a monumentális mozaikokig és a késői geometrikus-absztrakt festményekig bezárólag. Barcsay hat évtizedet átfogó munkássága során következetesen és tudatosan alakította ki jellegzetes stílusát, amelynek motívumkincse egész életművében mindig a valós környezet látványából fakadt, azonban ezt a primer élményt egyre elvontabb formavilágban, absztrakt festői megoldásokkal dolgozta fel.