A kiállítás célja a Cseh Tamás nevével fémjelzett, több mint 50 éves indián játék keletkezésének és történetének bemutatása. Emléket kíván állítani az alapítónak, a játék hosszú történetének, hagyományának, a falu és az indiánok kapcsolatának.

Cseh Tamás Bérczes László Beszélgetőkönyvében így vallott az indiánról: ..."Ezt az indiánosdit 1961-ben kitaláltam, és ennek azóta is én vagyok az abroncsa. Meg kellene írni a történetét, mindazt, amire más már nem emlékezhet. Hogyan találtuk meg ezt a földbe süllyedt bakonyi falut, az olajos padlójú kocsmát… Meg kellene írni az 1961-es ántivilágot, azokat a történeteket, amiket ma már senki nem tud. Adósa vagyok az Indiánnak. Meg kellene írni bizonyos kocsisokat, fuvarosokat, akik meghaltak már, a Vince bácsit, Kovács Pista bácsit, meg azokat is, akik még vannak, Balogh Öcsit, Pallos Tibit, néniket, bácsikat, a Kisfaludy doktort, aki meggyógyította lábunkon az első baltavágásainkat. A rendőrdzsippeket, amelyek néha felbukkantak, hogy csak úgy igazoltassanak, 1968-at, mikor a tankok átmentek a táboron.”

1961-ben az érettségire készülő Cseh Tamás három barátjával a Bakonybél-környéki erdőkbe ment „hogy indián módra megküzdjön egymással”. Olvasmányélményeik, May Károly, Cooper indiánregényei alapján az indiánokat tiszta, nyíltszívű, egyszerű, természetszerető és bátor embereknek tartották, ilyenek akartak lenni maguk is. Így kezdődött az indián játék. A résztvevők lassan felnőttek, sok év alatt családtagokkal, rokonokkal, barátokkal bővült a létszám.

Az egyes törzsek az 1850-es években érvényes szokások és hagyományok szerint élnek a játékidő teljes tartama alatt. Beleértve a dalokat, táncokat, szertartásokat, ruházatot stb. Fontos tehát a néprajzi hitelesség. Amitől viszont egyedi a játék, az a harc – a Bakonyi Indián játék hadijáték, összetett szabályrendszerrel, emiatt tudomásunk szerint a világon is egyedülálló.