Till Aran
(Hódmezővásárhely, 1909. október 13. - Hódmezővásárhely, 1996. május 9.)

Édesapja Till Viktor fényképész, édesanyja Sebestyén Mária, nővérei Erzsébet (Elza), Emma és Mária. A szegedi római katolikus polgári leányiskola negyedik osztályának elvégzését követően 1924 és 1926 között a szegedi római katolikus tanítóképzőben tanult. 1927. szeptember elsejétől két évig a hódmezővásárhelyi tanonciskola beiratkozott tanulója volt, édesapjánál sajátította el a fényképész szakma alapjait, majd 1929. szeptember 4-én sikeres fényképészsegéd vizsgát tett. 1929. szeptember 15-től - rövid megszakítástól eltekintve - 1932. február 1-ig a János téren lévő családi műteremben dolgozott segédként. 1933 novemberében - miután apja elhagyta a családját - a Rothemere (ma: dr. Rapcsák András) u. 2. szám alatt, a Szilágyi-házban nyitotta meg önálló műtermét.

A fiatal fényképész hamar népszerű lett az ügyfelek körében remekbe szabott esküvői képei és műtermi portréi miatt. Felvételei nagy szakmai tudást, eleganciát, művészi látásmódot tükröztek. Az 1930-as évek közepétől rendszeresen készített egyleti tablókat is. 1937-ben portréiból önálló kiállítást rendezett a Gazdasági Egyesület székházának tanácstermében. Népszerűségét fokozta, hogy az 1930-as évek végétől a tánctanár Elza nővérével együtt ő tanította be a helyi gazdabálok nyitótáncát. A portrékészítésben meglévő nagy tapasztalatát és tudását mutatják a városban rendezett kulturális események résztvevőiről (Baktay Ervin, Sík Sándor, Mécs László, Böszörményi-Nagy György, Martzy Johanna, Zathureczky Ede), képzőművészekről (Tornyai János, Darvassy István, Erdős János, Kohán György, Kurucz Dezső István) és Hódmezővásárhely ismert közéleti szereplőiről (Bibó Lajos, Galyasi Miklós, Endrey Béla, Bodnár Bertalan, Péczely Attila) az 1930-as évek közepétől készített portréfotók is. 1939 júniusában rövid életű házasságot kötött Szűcs Ernővel, akivel 1942-ig élt együtt. Az 1951-ben megalakult Fényképész Szövetkezetbe nem lépett be, iparengedélyét visszaadta. Az 1950-es évektől restaurátorként is dolgozott, majd 1965-től mellékállásban újra megnyitotta fényképész műtermét a régi helyén.

Élete teljében kezdett el szobrászattal foglalkozni. Autodidaktaként kezdte, s fokozatosan jutott el egy különös „naivitásig”. 1955-ben a helyi művelődési ház szakkörében (Füstös Zoltán tanítványaként) sajátította el a gipszöntés technológiáját. Első kísérlete nagybeteg Mari testvére megmintázása volt. Sokat tanult Barcsay Jenő művészeti anatómiájából, Baranyi Károly a szobrászat technikai fogásait ismertette meg vele. A fényképezés napi gyakorlata is befolyásolta művészetét. Expresszív kifejezésmódja a térbeli tárgyak síkban való leképezésének élményével tudatosult. Önvallomása szerint formavilágának nincsenek előképei, szellemiségét - amely mindvégig a keresztény eszme- és hagyományvilágból táplálkozott - a kritikusai Pilinszky János költészetével rokonították. Közeli barátságban volt Kohán Györggyel, aki Till szobrairól vázlatokat és festményt készített, de a művészt magát is többször szerepeltette képein.

Till Aran témáit szinte kizárólag az evangéliumokból merítette, így a kilencvenes évekig mellőzték. Csak egyházművészeti tárlatokon szerepelhetett mint naiv művész. Első jelentős munkája A jerikói vak (bronz, 1956), az 1959-ben készült Megfeszítve „előképe” a Crucifixusnak (spiáter, 1966), melyet a legjelentősebb munkájának tartanak. A szobor bronz változata a Búcsú Maritól és a Meditáció társaságában - Kondor Béla, Kovács Margit, Szántó Piroska, Molnár C. Pál és más művészek alkotásaival együtt - szerepelt az 1969-ben Rómában rendezett Magyar Egyházi Kultúra kiállításon, amelynek anyagából a Crucifixust Amerigo Tot külön kiemelte. A kiállítás után a feszületet a művész ajándékaként a magyar püspöki kar VI. Pál pápának nyújtotta át, melyet a Szentatya dolgozószobájában helyeztek el. II. János Pál pápának 1980. május 21-én, az általános kihallgatás végén átnyújtotta Fuldokló című bronzszobrát. Ez évben jelent meg Rómában Prokop Péter festőművész előszavával egy a művészetét elemző, méltató kötet, Tüskés Gábor irodalomtörténész tollából. Egy részlet Prokop írásából: „Nem tanította rá senki, s Till mindig szobrász marad. […] Emberi mondanivalója is foglyul esik bronzai csapdájában. Ám nem hivalkodóan. Soha nem steril, de mestersége szabályait sohasem sérti. A lét értelmének vaskos megoldásait adja.”

1971-ben a budapesti Mátyás templomban, majd Hódmezővásárhelyen volt önálló bemutatkozása. 1976-ban a soproni Szent Jakab kápolnában, 1979-ben Cserkúton és Pécsett volt önálló kiállítása. Till Aran 60 éven át fényképész mesterként dolgozott szülővárosában, szobrászként haláláig itt alkotott.