A budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban 2017 tavaszán megrendezésre került Párhuzamos avantgárd – A Pécsi Műhely 1968 – 1980 című kiállítás egy eddig kevéssé feldolgozott, a hazai művészeti közeg vakfoltján/perifériáján működő neoavantgárd művészcsoport tevékenységét kívánta bemutatni és jelentőségét hangsúlyozni.

A 60-as évek végén egy nagyobb számú, képzőművészekből álló, lazán szerveződő csoportból vált ki pár év leforgása alatt az az öt tag, akik aztán a hetvenes években együtt dolgoztak. Egyéni művészeti útjukat járva is a műhely közös szellemiségében alkottak: Ficzek Ferenc (1947-1987), Hopp-Halász Károly (1946-2016), Kismányoky Károly (1943- ), Pinczehelyi Sándor (1946- ) és Szíjártó Kálmán (1946-) alkották a Pécsi Műhelyt.

A magyarországi neoavantgárd egyik sajátossága, hogy a főváros-centrikus kulturális színtéren a hatvanas-hetvenes években főként vidéki városokban, helyszíneken tudott megmutatkozni (Nagyatád, Pécs, Székesfehérvár, Balatonboglár, Szentendre). A budapesti alkotókkal mindeközben szoros kapcsolatot tartva olyan lokális művészeti felvetésekkel gazdagították a kortárs szcénát, amelyek szinte párhuzamos világokként működtek az avantgárd keretrendszerében.

A műhely korai időszakát (1968-70) a geometrikus, neokonstruktivista művészet megújításának szándéka jellemezte, egyrészt tanáruk és szellemi vezetőjük, Lantos Ferenc pedagógusi tevékenységének hatása, valamint a Bauhaus művészeti felfogásának tudatos követése volt az irányadó. Ekkoriban számos anyag-, forma- és színkísérletet végeztek, különböző műfajokban (sokszorosított grafika, táblakép, stb.) és technikákkal (többek között zománc, akvarell) dolgoztak, célzottan a műfaji határokat feszegetve. A hetvenes évek elejére a konceptuális művészet hatása felerősödött művészetükben, ezzel párhuzamosan találtak rá egyéni hangjukra és indultak el az önállósodás útján. A magyarországi és egyúttal a közép-kelet-európai neoavantgárd művészetben is az elsők között voltak, akik tájkísérleteket végeztek a természetben, ritkábban városi környezetben. A tájban történő művészi célú beavatkozások, jelhagyások során 1970-71 folyamán közel húsz land art akciót valósítottak meg (ezek nagyobb része Kismányoky Károly és Szíjártó Kálmán nevéhez köthető), melyekhez jegyzeteket, álló- vagy mozgóképes dokumentációkat készítettek. E tájkísérletek mind korai datálásuk, mind analitikus látásmódjuk és tartalmuk szempontjából példa nélkülinek számítanak a hazai művészettörténetben. A korszakban továbbá olyan emblematikus művek születtek, mint Pinczehelyi Sándor politikai szimbólumokkal operáló képei (Sarló és kalapács, 1973; Utcakő, 1974; Csillag, 1972; stb), Halász Károly kibelezett tv-készülékekkel végzett fotóakciói és performanszai (Privát adás, 1970-71; Pszeudo videó, 1975) vagy az otthoni használatra készített minimúzeuma, ahol a kortárs művészet legismertebb műveinek miniatürizált változatait sorakoztatja fel. (Stelázsi-múzeum, 1972). Ugyanilyen számottevőek Ficzek Ferencnek a fotó médiumával kísérletező munkái (pl Önlapozás, 1976), vagy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján készült animációi (Kocka, 1980; Hátrahagyott kijáratok, 1981) is.

A Párhuzamos avantgárd c. kiállítás amellett, hogy kronológikus rendben sorakoztatja fel az évtizedben készült jelentős műveket, a geometrikus törekvésektől kezdve a tájkísérleteken és konceptuális műveken át egészen a performansz-dokumentációkig és mozgóképekig, nagy hangsúlyt fektet a korabeli, archív anyagok, kiállítási katalógusok, levelezések, reflexiók összegyűjtésére és bemutatására. Emellett a műhelytagok közötti együttműködések, a csoportmunka és a közös gondolkodás munkamódszerének feltárására és megjelenítésére is kísérletet tesz. Ahhoz, hogy a tárlat a legteljesebb válogatást nyújthassa a korszak műveiből, nemcsak országos múzeumok – mint többek között a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a Paksi Képtár –, hanem olyan jelentős hazai (acb Galéria, Vintage Galéria, Sáránszky Péter gyűjteménye) és külföldi magángyűjtemények, mint például a zágrábi Marinko Sudac gyűjteménye (https://www.avantgarde-museum.com ) szolgáltatták a válogatás alapját.

A több helyszínen megvalósuló kiállítás-sorozat ezen felül kitűnő alkalmat kínál a hetvenes évek kulturális, művészetpolitikai folyamatainak újabb szempontú értelmezésére, melyhez szakmai workshop, kerekasztal-beszélgetések, múzeumpedagógiai programok, s egyéb kísérőrendezvények kapcsolódnak majd. A kiállítási anyag Budapest után most Pécsett, majd Szombathelyen, később más regionális művészeti központokban is bemutatásra kerül.

A kiállítás Doboviczki Attila T., PhD és Készman József kurátori munkájában valósul meg.

A Pécsi Műhelyről (rövid háttérinformáció)

A Pécsi Műhely (az elnevezés utalás a késő román korban működő helyi kőfaragó-iskolára, amelyet Pécsi Műhely néven tart számon a magyarországi művészettörténet. A helyi székesegyház plasztikai díszítésében, különösen az ún. Népoltár és környezetének formálásában meghatározó közösség a kollektív alkotás előképeként/mintájaként szolgált a PM számára) a hatvanas évek végén alakult meg Pécsett Lantos Ferenc festőművész és művészetpedagógus tanítványaiból; 1970-től FICZEK Ferenc, HALÁSZ Károly, KISMÁNYOKY Károly, PINCZEHELYI Sándor és SZIJÁRTÓ Kálmán alkotják a csoportot.

A Pécsi Műhely a hazai konstruktív, avantgárd hagyományok megújításán, új vizuális nyelv, új vizuális kultúra megalapozásán munkálkodott. Közös munkájukban a Bauhaus tevékenységét tekintették példaadónak. Figyelemmel kísérték a legfrissebb művészeti irányzatokat, a sokszorosított grafika, a festészet és a fotó mellett iparművészeti műfajokban is dolgoztak.

A korai időszakban elsősorban geometrikus műveket alkottak, majd számos egyedülálló land art művet hoztak létre.

A konceptuális művészet szellemisége elsősorban Pinczehelyi, Halász és Kismányoky munkáit hatotta át. A művészek a hetvenes évek elejétől egyéni utakra léptek, de a közös munkák, a közös gondolkodásmód továbbra is összekötötte a tagokat. A csoport jelen volt a magyarországi alternatív és félhivatalos művészeti színtéren, legfontosabb kiállításaik: Balatonboglár, 1972, 1973; Pécs, 1975; Wroclaw, 1976; Budapest, 1977; Székesfehérvár, 1980; Pécs, 1981.