A pécsi Művészeti Szakközépiskola ötvös szakának elvégzése után 1988–1992 között a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészettudományi Intézetében folytatta tanulmányait, ahol Bencsik István volt a mestere. Az egyetemi fokozatszerzés után, Konkoly Gyula szakmai vezetésével 1995-ig a JPTE Képzőművészeti Mesteriskola hallgatója volt. A mesteriskola elvégzése után alkotói ösztöndíjjal dolgozott Hannoverben, Galerie Attitudes ösztöndíjjal Genfben, majd kétéves tanulmányúton volt Berlinben. Első egyéni kiállítását a Pécsi Művészetek és Irodalom Házában rendezte meg 1992-ben. Munkáit azóta egyéni és csoportos kiállításokon egyaránt rendszeresen mutatják be Magyarország és Európa legrangosabb kiállítótereiben.

1997-től különböző szakmai lapokban – Echo, Déli Felhő, Új Művészet, Szép literatúrai ajándék – publikálta írásait. 2000-től vesz részt szimpozionokon, művésztelepeken, Pakson, Szegeden, Miskolcon, majd 2003-ban a horvátországi Krapanj szigeten rendezett Déli Szél Alkotótáborban. 2004-től főszervezője az azóta évente megrendezett krapanji alkotótábornak. Számos képzőművészeti performanszot mutatott be Pécsett (Átjáró Fesztivál; TV-torony; Hattyúház Galéria), Budapesten (Trafó; Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum; Gravitáció – Moszkva Tér), Olaszországban (San Cesario di Lecce) és Hollandiában (Tyborman, Ellen de Bruijne Projects, Amszterdam). 2005 és 2007 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának szakmai vezetője.

Művei megtalálhatók a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola és a Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros gyűjteményében, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a Paksi Képtárban, a Magyar Nemzeti Galéria, a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, illetve a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményeiben és különféle magángyűjteményekben. Munkásságát többek között a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága Művészeti Kuratóriumának salzburgi ösztöndíjával, Martyn Ferenc-ösztöndíjjal, az FKSE Stúdió Díjával, Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjjal, Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjjal, a Pécsi Galéria jubileumi díjával, az Év Fotográfusa címmel, a Photo Americas (Portland, USA) díjával és Smohay János-díjjal is méltányolták. 2010-ben, kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseképp Munkácsy Mihály-díjat kapott. 2016-tól a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának adjunktusa, jelenleg a Vizuális Intézet igazgatója.

(forrás: Gellér Judit: Életrajzok, In.: Magyar fotóművészet az új évezredben, Baki Péter (szerk.), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2013., 383. p.)

Bár Gyenis választott médiuma a fotográfia, soha nem tanulta azt. Végzettségét tekintve okleveles festőművész, meghatározó szobrászati érdeklődéssel, s ezért úgy alakította fotográfiai munkásságát, hogy abban valamilyen mértékben jelen legyen a szobrászati tevékenység, amely saját megfogalmazása szerint: „érvényes hiátus a térben”. Egy térrészlet elkülönítése a tér többi részétől (a protézisek szerepeltetése, vagy a testtorzítások is ide sorolhatóak) tehát kiemelt fontossággal bír az életműben.

A szobrászaton kívül még egy döntő hatású élmény az, amely a mai napig meghatározza Gyenis alkotói attitűdjét: a boncolásé. Egyetemista korában, mintegy inspiráció gyűjtésként a diplomamunkájához, állatok boncolásával foglalkozott. Egy alkalommal egy ormányos medve lett ezen művelet tárgya. A nyúzás végén a lehántott bőr és a test az ormányon keresztül érintkezett egymással, s ez az egymástól elvált, de még egymásba „kapaszkodó” test és bőr képe: tartalom, és a rajta lévő, azt már nem kitakaró „lepel” egymástól elkülönült, mintegy csókolózó pozitúrája volt az élmény, amely a későbbi analitikus alkotásmód egyik kiindulópontjaként értelmezhető. Ebből az analitikus alkotói módból fakadó precíz, ám a befogadót direkt felrázó, és elbizonytalanító képi világa, és a képek tárgyiasultsága (kiállítótér/múzeum falaira szánt műalkotás státusza) előhívja, és kötelezővé teszi a fotografikus táblakép fogalmának kibontását is.

Gyenis a kilencvenes években kezdett el fotográfiával foglalkozni. Ebben az évtizedben a kép igazságának helye, a megrendezett valóságok fotografikus ábrázolása, és a fotó médiumának határaira rákérdező fotográfiai attitűd került a hazai, progresszív, általában a képzőművészet más területeiről érkező alkotók fotográfiai munkái erőterének centrumába.

(forrás: Tóth Balázs Zoltán: A felboncolt kép, avagy érvényes hiátus a fotografikus tárgyon, In: Gyenis Tibor: Faragott homlokzat, Mai Magyar Fotóművészet, 10. kötet, Ráday Galéria és Kiadó, Budapest, 2016., 3-13. p.)