Szo­tyory Lász­ló me­lan­ko­li­kus, bu­ko­li­kus vi­lá­ga a gyö­nyör­ben fo­gant va­ló­ság, amely­ről az al­ko­tó ko­ráb­ban így írt: „Azt fes­tem meg, amit magam köré sze­ret­nék va­rá­zsol­ni, azt a kép­ze­let­be­li kö­ze­get, amely­ben élek, amely­ben jól érzem magam.”

Ezen a nagy­sza­bá­sú tár­la­ton be­mu­ta­tás­ra ke­rü­lő fest­mé­nyek az élet­mű­nek azt a sze­le­tét kép­vi­se­lik, amely­ben az új fes­té­szet­től a poszt­mo­dern ha­gyo­má­nyo­kon ke­resz­tül ívelő ér­zé­ki fes­tés­mód mint lét­fosz­tott eg­zisz­ten­cia je­le­nik meg. Szo­tyory fest­mé­nye­it nézve a ki­ál­lí­tás­lá­to­ga­tó úgy érzi, hogy „A lét el­vi­sel­he­tet­len könnyű­sé­ge” és „A lé­leg­zet­vé­tel elemi szük­ség­le­te” meg­fil­me­sí­tett tör­té­ne­te­i­ből ki­vá­lik va­la­mi, és egyet­len vir­tu­á­lis lé­te­ző­vé olvad össze, fes­tői módon ala­kul test­ér­zet­té, egy­ben eg­zisz­ten­ci­á­lis le­he­tő­ség­gé.

Ku­rá­tor: Hor­váth Éva Mó­ni­ka